Horgászok, figyelem! Hatalmas razzia volt a Balatonon: erre a jövőben mindenképp figyelni kell!

HelloVidék 2022. november 10. 11:06

A balatoni vízirendőrök 2022. november 8-án a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. halőri csoportjával közösen tartottak horgászati és hajózási célú ellenőrzést a teljes vízfelületen. Tíz vízirendőr és nyolc halőr a vízen négy hajóval, a szárazföldön pedig négy gépjárművel párhuzamosan pásztázta a tavat, elsősorban a csónakhasználati szabályok betartását vizsgálva.

Az akció során az egyenruhások 65 csónakot és kishajót, valamint közel 70 horgászt ellenőriztek. Kiemelt szabálysértést, vagy súlyos horgászati szabályszegést nem tártak fel, a hajózási szabályok megsértése kapcsán pedig mindössze 10 esetben kellett intézkedniük.

Az ellenőrzés végén a Balatonfüredi hajóegység a sötétben egy motorhibás kisgéphajó segélykérő fényjelzéseit észlelte. A rendőrök a parttól mintegy 2500 méterre veszteglő járművet vontára vették, és vezetőjével együtt az alsóőrsi kikötőben helyezték biztonságba. Ezzel a mentéssel a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársainak éves mentési száma 191 esetben 350 főre emelkedett.

A vízirendészet hajós ellenőrző tevékenysége egészen a jeges időszak kezdetéig, általában december közepéig tart, azt követően gépjárművekkel, a parti sávban folytatódik tovább a vízterület figyelemmel kísérése.

Címlapkép: Getty Images