Sorra szállítják el az autókat a nagyvárosban: mélyen a zsebébe nyúlhat, aki így jár

HelloVidék 2023. augusztus 2. 09:33

Lehet, hogy gondolkodóba esett kedden reggel annak a Ford Fiestának a tulajdonosa, aki valamikor Szegeden, a Nádor u. 10/a előtt hagyta a kocsiját. Ha épp tegnap jutott eszébe, hogy érte megy, csak a jármű hűlt helyét találta, mert a Szegedi Közlekedési Kft. elvitette. Ahogy a múlt hónapban összesen tizennégy kocsit, augusztus 1-jén pedig mindjárt kettőt is. Ezen egyébként nincs mit csodálkozni, írja a delmagyar.hu. 

A probléma korábban mindennapos volt Szegeden. Sokan panaszkodtak a széthagyott, sokszor romhalmaznak kinéző autókra, amelyek nem elég, hogy rontják a városképet, de a parkolóhelyeket is foglalják. Ráadásul a sokszor hónapok óta egy helyben álló járművek akadályozzák a parkolók rendszeres takarítását, de még az út javítását is. Érdekes egyébként, hogy bár sok autón van rendszám is, ez azonban sokszor nem jelenti azt, hogy gazdája is van a járműnek.

A közgyűlés 2019-ben fogadott el egy rendeletet, ami szabályozza az autók elszállítását. A helyzet azóta valamennyit javult, de még mindig sok az elhagyott kocsi a városban. A roncsautók elszállításának menete nem túl bonyolult: a közterület-felügyelet munkatársai egy figyelmeztetést raknak a kocsikra, 10 nap haladékot adva a tulajdonosnak.

Címlapkép: Getty Images