Óriási káoszra lehet számítani az országban: a Volánbuszok fele nem indul hétfőn

Index 2023. december 11. 10:02

A Volánbuszok országos sztrájkja folytatódik, és jóval nagyobb részvételre lehet számítani, mint vasárnap. Emiatt totális lehet a káosz az országban, a buszok fele el se tud indulni hétfőn - nyilatkozta az Indexnek a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke az Index megkeresésére elmondta, hogy vasárnap 3760 járat maradt ki a bérükkel elégedetlen dolgozók munkabeszüntetése miatt. Hozzátette, hogy a mai napon még sokkal nagyobb összefogásra számít, melynek eredményeképp

Az elnök azt is közölte a lappal, hogy egyre többen vesznek részt a munkabeszüntetésben; legfrissebb információi szerint a karbantartó munkások is a sztrájkolók csoportját erősítik.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke vasárnap a Facebookon azt írta, büszke a sztrájkban részt vevőkre, akik szerinte megmutatták, mire képesek. Arról is beszélt, hogy vasárnap volt a főpróba, és mivel vezénylési trükkökkel az SZAKSZ kemény magját több telephelyen nem vezényelték, így óriási tartalékkal rendelkeznek, és december 11-én, vagyis hétfőn munkabeszüntetéssel csapnak igazán nagyot a munkáltató és a tulajdonos asztalára.

A szakszervezet szerint a sztrájkra azért van szükség, mert elakadtak a bérfejlesztési tárgyalások. Az érdekvédelmi képviselet 2024-re 25 százalékos béremelést szeretne, erre az igényre azonban a Volánbusz Zrt. november 24-ig nem válaszolt, ezért folyamodtak a munkabeszüntetéshez.

A társaság viszont azért tartja indokolatlannak a sztrájkot, mert szerinte a vita nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól. A Volánbusz vasárnap azt állította, hogy nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a munkabeszüntetés első napja.

Címlapkép: Getty Images