Vádat emeltek a gondatlan buszsofőr ellen: íme a videó, ahogy kihajt az érkező vonat elé

HelloVidék 2024. február 26. 15:06

Közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a buszvezetővel szemben, aki tilos jelzés ellenére haladt át a vasúti átjárón, eközben a sorompót letörte.

A vádirat szerint a férfi 2023. június 9-én, Piliscsév lakott területén kívül vezette az autóbuszt – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség. A férfi a fénysorompó tilos jelzése, és a csapórúd vízszintes állása ellenére a vasúti átjáróba hajtott úgy, hogy a csapórudat balról, a záróvonalat átlépve, az ellentétes forgalmi sávba áthaladva kikerülte. A sofőr a manőver során nem tartott megfelelő oldaltávolságot a sorompó „a” jelű csapórúdja mellett, ezért az autóbusz jobb oldali hátsó részével annak nekiütközött, emiatt a csapórúd letört és az úttestre zuhant.

Az ütközést követően a sofőr a busszal áthaladt az átjárón, majd megállt és a vasút társaságnál telefonon bejelentette a csapórúd letörését. A bejelentést követően a vasúttársaság a sorompót helyreállította, a cselekmény következtében a vasúti közlekedésben fennakadás, valamint vonatkésés nem történt. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a sofőrrel szemben büntetlen férfival szemben pénzbüntetést szabjon ki, valamint tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Címlapkép: Getty Images