Áll a bál: ezért nem kérnek a helyiek az újabb vidéki zenélő útból

HelloVidék 2024. március 5. 18:01

Nem találtak Nógrád vármegyében olyan útszakaszt, ahol nem zavarta volna a lakókat az állandó hanghatás.


 

Kelet-Nógrád adott volna otthont az ország legújabb zenélő útjának, amely az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét játszotta volna, de a kezdeményezést el kellett vetni ebben a formájában – írja a nool.hu.

Bármilyen szakaszt vizsgáltak meg a szakemberek, nem tudták kizárni, hogy ne legyen olyan háztartás, ahol ez ne lenne zavaró. A zenélő út ugyanis éjjel-nappal hangeffektust bocsát ki, amely igen zavaró tud lenni

– fejtette ki az Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője.

Mint mondta, bármennyire is szerették volna ezt a kezdeményezést megvalósítani, nem akarták ezt ilyen formában felvállalni, hiszen a lakosok nyugalma a legfontosabb, és a zenélő út zavarta volna a mindennapjaikat.

Becsó Zsolt kiemelte, hogy továbbra is napirenden van a beruházás, csak nem szűkebb hazánkban, hanem várhatóan Heves vármegyében, a 21-es számú főúton valósul majd meg. Az országgyűlési képviselő hozzátette: az biztos, hogy a zenélő útnál olyan táblát helyeznek majd ki, amely felhívja a figyelmet Nógrád vármegyére és az értékeire is.

Címlapkép: Getty Images