Féktelen száguldás: nem elég, hogy részegen kötött el egy buszt, pár perc alatt rommá törte

HelloVidék 2024. március 18. 16:32

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki még tavaly ittas állapotban kötött el egy buszt borsodban. A férfi miután elindult a busszal hamarosan egy füves vízelvezető árokba hajtott, majd neki ütközött az árokpartnak.

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen jármű önkényes elvételének bűntette és más bűncselekmény miatt, aki ittas állapotban egy parkoló autóbusz ajtaját benyomta, elindította, két település között vezette, majd árokpartnak ütközött - írja a boon.hu.

A baleset következtében a vádlott nem sérült meg, másnak sem okozott személyi sérülést, viszont az autóbuszban mintegy hétszázezer forint összegű anyagi kár keletkezett.

A vádlottal szemben a rendőri intézkedés során alkoholszondát alkalmaztak, majd vérvételre került sor, melyek igazolták a szeszesital fogyasztását. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtön büntetést, közúti járművezetéstől eltiltást és közügyektől eltiltást indítványozott, tájékoztatta portálunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Címlapkép: Getty Images