Szuper hírt közölt a GYSEV: áprilistól indulnak a Fertő-táj vonatok + Friss jegyárakkal

HelloVidék 2024. április 13. 19:35

Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV Zrt. Sopron és az ausztriai Neusiedl am See között. A vasúttársaság elsősorban turisztikai céllal indított járatai célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-tájat - írja az enyugat.hu.

A „Fertő-táj vonatok” turisztikai céllal, az Interreg Central Europe program által támogatott SUSTANCE projekt keretében, a hétvégi napokon közlekednek a két település között: mind Sopronból, mind pedig Neusiedl am See-ből (Nezsider) két-két vonat indul naponta.

Az első vonat 2024. április 13-án 9.08-kor indult el Sopron állomásról, a járatok augusztus 25-ig közlekednek szombaton és vasárnap. A vasúttársaság úgy állította össze a menetrendet, hogy optimális csatlakozási lehetőséget biztosít a Fertő-táj vonatokra a Győr (Budapest), illetve a Szombathely (Szentgotthárd) felől érkező turistáknak is.

A vonatok indításával a vasúttársaság célja, hogy minél több turista vonattal, azaz maximálisan környezetbarát módon közlekedve keresse fel a 2001 óta UNESCO Világörökségi címmel rendelkező Fertő-tájat. A vonatok kerékpárszállításra is alkalmasak, így további kiemelt cél, hogy még inkább fellendüljön a tó magyar és osztrák oldalán futó kerékpárutak forgalma.

A Fertő-táj vonatokhoz alkalmi, kedvezményes Fertő-táj csatlakozó jegyet kínál a vasúttársaság. Az utazási kedvezmény bármely belföldi induló állomásról a Fertő-táj vonatokra történő átszállás esetén vehető igénybe, mellyel az utazás hazaútban díjmentes.

A Fertő-táj vonatokról további információk, részletes menetrend itt érhető el.

Címlapkép: Getty Images