Négy lábon érkezik a segítség: a csodájára járnak ennek a balatoni halőrkutyának

HelloVidék   
  Megosztom
Négy lábon érkezik a segítség: a csodájára járnak ennek a balatoni halőrkutyának

Tavaly december óta segíti a balatoni halőrök munkáját Gubacs, a szálkás szőrű tacskó, amely Európa Kupa-győztes és a Tacskó Világszövetség „munkachampionja”

Már sikeres bevetésen is túl van: egy olyan horgászt sikerült elkapnia, aki a botzsákjában próbált elrejteni egy süllőt - írja a borsonline.hu.

A kiképzése 12 hétig tartott, ám az eredményes munkához folyamatos gyakorlásra van szükség. Minden keresőkutyának szeretni kell labdázni, erre a készségre van ráépítve a keresés. A kutya nem is tudja, hogy munkát végez, ő csak a játékát, azaz a labdáját keresi, aminek a szaga azonosul a keresett tárgyéval. Ez esetben halszagú a labda.

Gubacs nem mindennap dolgozik, alkalomszerűen vetik be, és csak gazdájával vesz részt akciókban. Az a feladata, hogy az ellenőrzött járművekben, építményekben elrejtett halak helyét segítsen megtalálni. A kutya hangadással, azaz ugatással jelzi, ha elrejtett halat talál.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

életmód

kutya

balaton

halőr