Beismerte tettét a miskolci gyilkosság gyanúsítottja: borzalmas részletek derültek ki a bűncselekményről

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Beismerte tettét a miskolci gyilkosság gyanúsítottja: borzalmas részletek derültek ki a bűncselekményről

Beismerte a bűncselekmény elkövetését a kihallgatásán a múlt héten Miskolcon történt gyilkosság gyanúsítottja - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese hétfőn a vármegyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Miskolczi István elmondta, a körözés elrendelése után mintegy két órával a Füzesabonyi Rendőrkapitányság járőrei igazoltatták és előállították a 26 éves cseh állampolgárságú férfit, aki ellen emberölés miatt folytatnak eljárást. Felvették a kapcsolatot a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal is, ahonnan segítséget kaptak a férfi azonosításában - fűzte hozzá. Közölte, az elkövető nem rendelkezik lakcímmel, igazoltatásakor és előállításakor sem voltak nála személyi iratok.

Korpás Lajos, a főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy a férfi, aki egyáltalán nem tud magyarul, mintegy három éve hagyhatta el Csehországot; azóta cél nélkül járta Magyarországot és a környező országokat.

Szörnyű részletre derült fény

Borzalmas részleteket tudott meg a 24.hu a két nappal ezelőtti, a miskolci Tiszai pályaudvarnál történt gyilkosságról. A rendelkezésre álló kamerafelvételek szerint a magyar áldozat nem sokkal a meggyilkolása előtt még kézen fogva sétált a későbbi gyilkosával a peronon, sőt, szexuális aktust is folytatott az elkövetővel.

A nő és az emberöléssel gyanúsított cseh férfi együtt jelentek meg a miskolci Tiszai pályaudvaron, majd kézen fogva sétáltak a peronon a rendelkezésre álló kamerafelvételek szerint. Később együtt mentek be az állomáson lévő mosdóba is, majd innen elmentek egy üzemi területen lévő bokros részre. Itt a magyar nő levetkőzött, majd állva közösült a cseh férfival, aki ezt követően elvágta az áldozata torkát.

– nyilatkozott a portálnak Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

otthon

miskolc

gyilkosság

bűncselekmény

hajléktalan

rendőrség