Falusi CSOK: Hajdú-Bihar megye - az érintett települések teljes listája!

HelloVidék 2019. április 12. 15:15
A Kormány honlapján publikált hivatalos lista szerint Hajdú-Bihar megyében 60 településen lesz elérhető a Falusi CSOK. A HelloVidék mutatja a Hajdú-Bihar megyei települések teljes listáját, ahol használt lakóingatlanra is elérhető lesz a támogatás. A Falusi CSOK-ot egy- két- és háromgyermekes családok is igényelhetik.

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

A tanyákra is kiterjedő falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. Mint ismert, a kormány határozata szerint a Falusi CSOK az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.)

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános CSOK szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A CSOK-ot használt lakásra is akkora összegben lehet majd igénybe venni az érintett kistelepüléseken, mint máshol az új építésű lakásokra. A 3 gyermeket nevelők vagy vállalók például tehát 10 millió forintot vehetnek fel használ lakásra is. A Falusi CSOK-ot várhatóan 2019. július 1-től lehet igényelni a támogatást nyújtó kereskedelmi bankokban.

A Falusi CSOK településeinek listáját, megyei bontásban ITT TALÁLOD!

Falusi CSOK - Hajdú-Bihar megyei települések listája:

  • Álmosd
  • Ártánd
  • Bagamér
  • Bakonszeg
  • Báránd
  • Bedő
  • Berekböszörmény
  • Bihardancsháza
  • Biharkeresztes
  • Biharnagybajom
  • Bihartorda
  • Bojt
  • Csökmő
  • Darvas
  • Egyek
  • Esztár
  • Folyás
  • Földes
  • Furta
  • Fülöp
  • Gáborján
  • Görbeháza
  • Hajdúbagos
  • Hajdúszovát
  • Hencida
  • Hortobágy
  • Kismarja
  • Kokad
  • Konyár
  • Körösszakál
  • Körösszegapáti
  • Magyarhomorog
  • Mezőpeterd
  • Mezősas
  • Mikepércs
  • Monostorpályi
  • Nagyhegyes
  • Nagykereki
  • Nagyrábé
  • Nyírábrány
  • Nyíracsád
  • Nyírmártonfalva
  • Pocsaj
  • Sáp
  • Sáránd
  • Sárrétudvari
  • Szentpéterszeg
  • Szerep
  • Tépe
  • Tetétlen
  • Tiszacsege
  • Tiszagyulaháza
  • Told
  • Újiráz
  • Újléta
  • Újszentmargita
  • Újtikos
  • Váncsod
  • Vekerd
  • Zsáka

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák