Kész, vége! Az összes tanár felmond a kecskeméti iskolában

HelloVidék 2019. május 7. 14:00
Az összes pedagógus felmond a Mihály Kertje Kecskeméti Waldorf Óvoda és Iskolában a tanév végén. Ezt maguk a tanárok jelentették be a kinevezett intézményvezetőnek a napokban. Így a következő tanév szeptemberére egyetlen olyan Waldorf képesítéssel rendelkező tanító sem marad az iskolában, aki jelenleg még ott dolgozik - írja a hiros.hu.

A portál szerint a "Szülői összefogás Kecskemét első Waldorf pedagógusaiért" Facebook oldalon azt írják, hogy eddig több mint 30 gyermeket vettek ki az iskolából a szülők. A legtöbb gyermek magántanulói státuszban tervezi folytatni a tanulmányait, de sokan másik iskolát választottak. A lap szerint hamarosan véget ér a soron kívüli, rendkívüli névhasználati felülvizsgálat, amit a Magyar Waldorf Szövetség tagjai indítottak.

A szülők és a pedagógusok egy része új alapítványt jegyzett be: az Angyalszív Gyermekeinkért Alapítvány név alatt új iskolát terveznek indítani, épület azonban még nem áll a rendelkezésükre. A lap információi szerint ebben az ügyben már tett lépéseket az alapítvány. A magántanulói státuszt kért gyermekek abban bíznak, hogy szeptembertől a korábbi tanítójukkal folytathatják majd a tanulmányaikat.