Szigorú rendelet született: az EU keményen fellép az idegen rovarfajok ellen

Magyar Nemzet 2019. október 8. 10:00
Decembertől meg szigorúbban ellenőrzik az európai uniós hatóságok az idegen országokból érkező növényeket. A cél az, hogy megelőzzék a nem őshonos kártevők megjelenését és elszaporodását a közösség területén. Az Európai Unió rendelete azonban nemcsak a kereskedelmi szállítmányokra vonatkozik, a hatóságok a turisták poggyászait is átvizsgálják – írja a Magyar Nemzet.

Az Európai Unió zéró toleranciát hirdetett a nem őshonos kártevők behurcolásával kapcsolatban. Az elmúlt években ugyanis számos olyan kártevő szaporodott el a közösség területén, amely korábban ismeretlen volt a tagországok többségében. Már hazánkban is több faj ütött tanyát, ezek nemcsak a mezőgazdaságban dolgozók mindennapjait nehezítik meg, hanem mindenkinek bosszúságot okoznak. Az ismeretlen kártevők elszaporodására kiváló példa a márványpoloska, amelynek első példányait csak 2013 őszén regisztrálták hazánkban a kutatók, s 2014 tavaszán is még csak három ismert előfordulási helye volt. A 2010-es évek közepére azonban szinte az egész országot elárasztotta az Ázsiából származó kártevő.

December 14-től az Európai Parlament és a Tanács rendelete eddig nem látott szigort vezet be az unió tagországaiba érkező növényekkel szemben, éppen azért, hogy sikerüljön elkerülni a hasonló invazív fajok megjelenését a közösségben. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása szerint a határ átlépésekor az EU-ból származó termékeket növényútlevélnek, az EU területén kívülről származó növényeket pedig növényegészségügyi bizonyítványnak kell kísérnie.

Nem csak az élő növényekre vonatkozik a rendelet, a tűzifa, a tranzitküldemények és a fa csomagolóanyagok is hasonlóan szigorú ellenőrzés alá esnek a jövőben. A kamara honlapján közzétett elemzés szerint készül egy lista is, amelyen azok a növények szerepelnek, amelyeket nem lehet a közösség területére behozni, és azokat is felsorolják majd, amelyeket csak a vizsgálatot követően engedhetik be a tagállamba a hatóságok. A szakemberek beléptetéskor ellenőrzik, hogy az adott növényre vonatkozik-e a behozatali tilalom. Amennyiben nem, megnézik, hogy vizsgálatköteles-e az áru, majd megállapítják, hogy az adott termék forgalmazásához, illetve behozatalához szükséges-e igazolás.

A szigorú ellenőrzés mindenkire, így például a turistákra is vonatkozik. Ezért a jövőben kétszer is meg kell gondolniuk az utazóknak, hogy szuvenírként becsomagolják-e a távoli országban vásárolt növényt. A kártevők behurcolása szempontjából a legnagyobb kockázatot épp az utasok poggyásza jelenti. Nem megfelelő bizonyítványú növényt vagy növényi terméket tilos az országba hozni. Ezért ha valakinek nincsenek meg a szükséges dokumentumai, akkor vagy kidobja a szóban forgó árut még a határ előtt, vagy önként visszafordul. Ha az utas nem hajlandó erre, akkor a növényvédelmi hatóság díj ellenében elkobozza az adott terméket.

Az ellenőrzést az agrárkamara szerint a kisebb határátkelőknél várhatóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fogja végezni, a zárszolgálattal rendelkező átkelőkön pedig a növényvédelmi hatóság és a NAV közösen jár majd el.

Fotó: MTVA/Róka László