
Dübörögnek az ünnepi szállásfoglalások: ezek idén a legfelkapottabb úticélok
Az adventi időszakban többen foglalják a wellness-ajánlatokat, és keresik a kimondottan ünnepi csomagokat és programokat, illetve a magasabb színvonalú szolgáltatásokat.
Az adventi időszakban többen foglalják a wellness-ajánlatokat, és keresik a kimondottan ünnepi csomagokat és programokat, illetve a magasabb színvonalú szolgáltatásokat.
Magyarország leglátogatottabb vidéki turisztikai attrakciója a Nyíregyházi Állatpark. Ráadásul egyre több turista érkezik a parkba külföldről: szlovák, ukrán és román területekről is.
Advent az az időszak, amikor szívesen kapcsolódnak ki a családok, a párok vagy úgy általában bárki, miközben kimozdul a megszokott környezetéből. Idén a Balaton mellett a Mátra-Bükk vidéke volt a legnépszerűbb desztináció a turisták körében.
A Pénzcentrum annak járt utána, hogy az idegenforgalmi adó 2021-es bevételei hogyan oszlanak meg az országban. A balatoni települések és a borvidék abszolút térhódítása regionális és vármegyei szinten is kiugróan látványos.
Az egyik versenyző 300 távol-keleti álprofil szavazatával próbálta megszerezni az Év Kilátója címet, a lelkes lokálpatrióta szavazatait végül érvénytelenítették.
A belföldi és külföldi vendégek arányában kezd visszaállni az "egészséges", 50-50 százalékos egyensúly, a beutazó forgalom a járvány előtti, 2019-es évet idézi.
Vajon milyen változásokat és fejlesztéseket hozott az EKF-cím a veszprémi térségben és hogyan vonja be a program a helyi szereplőket? Milyen hatással van a program a veszprémi térség turizmusára és gazdaságára?
A Bükkalján élő, "falusi turizmussal" foglalkozó házaspár úgy döntött, hogy bezárás helyett inkább előre mennek. Egy merész húzással összefogtak az évek óta a Dining Guide Top100-ban szereplő Patrióta csapatával. Ez lenne a megoldás a válságra?
Az épületben több interaktív kiállítóhely mutatja be a Nagyberek növény- és állatvilágát, illetve Buzsák népművészetét, de helyet kapott benne egy színházterem is.
Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület 2008-ban azzal a céllal alakult meg, hogy mind a Balaton-felvidéken élők, mind a hozzájuk érkező vendégek ideális környezetben tölthessék el idejüket.
Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét a rendezvénypiac aktuális helyzetéről, a szolgáltatáspalettáról és az igények változásáról kérdeztük.
Általános turisztikai fejlesztések helyett Hévízt és Tokajt fejlesztené koncentráltan a kormány a közeljövőben.
A turisztikai szálláshelyekre érkezett 663 ezer vendég 1,8 millió vendégéjszakát töltött el, a többségüket a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrálták.
A szállodák lehetnek az őszi hosszú hétvége nyertesei, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a lefoglalt vendégéjszakák 65 százaléka hotelekbe szól az október 20-23. közötti hosszú hétvégére.
A projekt a cserkeszőlői önkormányzat által a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert több mint 475 millió forint támogatásból valósult meg.
Az ország 47 pontján összesen 98 programmal várják a turistákat a turisztikai információs irodák szerdán, a turizmus világnapján. Az események többsége ingyenes, de előzetes regisztrációt igényelnek.
Szeptember 22. és 24. között tartják a fesztivált: pénteken a villányi pincesoron vonulnak fel az együttesek, majd a népszerű, vörösborairól híres borvidék pincéiben adnak koncerteket.
A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) augusztusban tartott, rendkívüli ülésén a HelloVidék is részt vett. Mutatjuk, hogy mi mindenre költik ezeket a pénzeket a magyar tengernél.
Mivel hatalmas beruházások és ipari fejlesztések zajlottak az elmúlt hónapokban, így megnéztük, hogyan alakult a megye gazdasági helyzete, milyen mutatókkal rendelkezik az ipar, illetve a turizmus, ingatlan - és munkaerőpiac.
Az egész világon kedvelt turisztikai célpontok a zuhatagok, s bár hazánk nem tartozik a vízfüggöny-nagyhatalmak közé, még így is büszkélkedhetünk néhány mesés vízeséssel. Hozunk is egy bőséges listát!