Ezek lettek az ország legújabb gyógyvízei: meglepően sok vidéki kutat minősítettek át

HelloVidék 2022. február 12. 17:00
Összesen 24 új, vagy módosított engedélyt adtak ki 2021-ben Magyarországon a gyógyvíz használatára. Akad olyan fürdő, ahol az összes kút új minősítést kapott.

2021-ben az illetékes kormányhivatal több gyógyvíz minősítést is kiadott, ezek egy része teljesen új engedélynek számított, de több esetben olyan kutak vize kapott friss minősítést, amely már korábban is megfelelt a kritériumoknak - számolt be róla a termalonline.hu.

24 darab új vagy módosított minősítés közül a legtöbbet, hatot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében adták ki, majd Baranya és Budapest következett 5, illetve 4 új gyógyvizes engedéllyel. Kettő-kettő új minősítés Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád megyei gyógyvizekről szólt, egy-egy új engedélynek pedig Pest, Somogy és Vas megyei fürdők kaphattak

A szabolcsi elsőség annak köszönhető, hogy itt mind a hat esetben a meglévő nyíregyházi gyógyvizes kutak kaptak módosító engedélyt. Ehhez hasonlóan mind a négy harkányi gyógyvizes kút új engedélyt kapott - írta a lap.

Budapesten ivókúrához használt gyógyvizek kútjai kaptak új engedélyt, szintén új engedélyt kapott Buzsákon a csisztafürdői B-16-os kút, valamint Dávodon a K-50-es kút is. Emellett Siklós, Tápiószentmárton, Tiszakécske és Tiszaörs, valamint Makó és Szeleste egy-egy kútja is gyógyvizes engedélyt kapott. Mórahalmon egy új kút révén pedig ötre nőtt a gyógyvizes kutak száma.

A Termalonline cikke szerint a gyógyvíz minősítés megszerzés nem pusztán formaiság, azt hiteles orvosi vizsgálatokkal kell alátámasztani. Az illetékes hatóság - kormányhivatal - ezeket megvizsgálja, majd ez alapján adja ki az engedélyt a gyógyvíz cím használatára.

Címlapkép: Getty Images