Ezt a tököt meg ne edd, mert súlyosan mérgező: inkább faragj belőle démonűző lámpást

Pais-Horváth Szilvia 2022. október 26. 17:05

Ha még nem álltunk neki, most sem késő, bátran belevethetjük magunkat a töklámpa faragásába! De mi az a halloween-i tök, miben más, mint a sütőtök, mennyibe kerül most a piacon?

Bár mi magyarok hagyományosan a mindenszenteket és a halottak napját tartjuk, évek óta egyre divatosabb felénk is az angolszász kultúrkörből érkező halloween. Ahogy lenni szokott, ez sem új keletű, a mindenszentek előestéjén tartott halloween a kísértetek és démonok pogány kelta ünnepére vezethető vissza. Később a rómaiak is átvették, majd a kereszténység elterjedésével az ünnepeket a pogány szokásokhoz igazították, ezért lett november 1. a mindenszentek, november 2. pedig a halottak napja.

A régiek úgy hitték, hogy ezen az éjszakán elvékonyodik a határ az élők és holtak világa között. Ezért, hogy megvédjék magukat az ártó szellemektől, ijesztő jelmezekbe bújtak, és minél rémisztőbb arcú töklámpásokat faragtak, amibe egész este égő gyertyát helyeztek. A lámpást kezdetben egyébként nem is tökből, hanem karórépából vagy más, vastagabb gyökerekből vájták ezt a lámpást. Manapság, főként kisgyerekes családoknál, már-már kötelező ilyenkor október végén a töklámpa-faragás, ami nem csak jó móka, remek kézműves elfoglaltság, hanem már csak a végeredmény miatt is megéri: ezzel világítani este a sötétben, tényleg tök jó!

De milyen tökből készítsünk lámpást?

A laikusok közül még mindig sokan hiszik azt, hogy ami tök, az mind ehető, és abból készíthető töklámpás is. Ez azonban nagy tévedés! Jó tudni, hogy a tökfélék családjába mintegy 900 faj tartozik, ezért érdemes körültekintőnek lenni a vásárláskor és a fogyasztáskor is. Vannak kifejezetten dekorációs célokra termesztett tökök, amelyeket nem szabad csak úgy, látatlanban elfogyasztani. A dísztök, bármennyire is remek dekorelem, általában tényleg nem ehető - hívta fel a figyelmet rá a NÉBIH is, sőt mérgező is lehet, szóval vásárláskor a piacon mindig érdemes megkérdezni az eladót, hogy az a tök, amit árul, fogyasztható-e vagy sem!

Általánosságban elmondható, hogy sütőtöknek a téli tököket nevezik, amelyeket biológiai érettségükben szednek le, így a bennük levő magok szaporításra alkalmasak – erről külön cikkben a HelloVidéken ITT írtunk. Ellenben a dísztök, amelyet

Ezeket a tököket zsengén szedik le, a termésük éretten viszont már kemény és ehetetlen. A halloween-i tökként ismert egyik változat is ilyen, narancssárga színű, és alapvetően díszítési célra szánt, nem étkezésire. Szép, gömbölyű és csodásan narancssárga, mindenféle méretben kapható, az egészen kicsitől egészen a hatalmas, 20 kilós példányokig. Vannak egészen apró méretűek is, amelyek úgyszintén keserű ízűek és ráadásul még mérgezőek is lehetnek. Azonban bátran dekorálhatjuk vele a kertünket, a teraszunkat és az otthonukat is.

Többféle halloween-tök kapható hazánkban is, a 2-3 kilós fajtáktól (Gomez F1 – élénk narancssárga) a 9-18 kilósakig (Cronus F1 – enyhén lapos, bordázott termésű). Érdemes tudni, hogy különösen a kisméretű, dekoratív fajták sok keserű anyagot tartalmaznak!

Ennyiért vehetsz most halloweeni dísztököt

Lassan kifutunk a szezonból, úgyhogy már az üzletekben és online piactereken is viszonylag olcsóbban juthatunk hozzá:

  • Tesco – 299/darab
  • Dísztök darabja online: 440-500 forint
  • Jófogáson: Jász-Nagykun Szolnok megyében a kisebb méretű dísztök – 250 forint / darab
  • Dunakeszin- lopótököt is lehet venni, darabját egy 1000-ért
  • Turbános dísztök online fórumokon: 300-400 forint darabja

Hogyan álljunk neki a töklámpás faragásának?

A hagyomány szerint az igazi lámpást halloween éjszaka előtt kell faragni, a gonosz szellemek megfélemlítésére. A gyertya is azért kell a belsejébe, hogy kiemelje a szemét, az orrát és a száját, hogy fényes és ijesztő hatású legyen.

Az első és legfontosabb, ha belevágunk a töklámpás faragásába, hogy olyan dísztököt vásároljunk, ami könnyen megáll. Aztán keressünk egy éles kést, egy kanalat a tök belső részének kiszedéséhez, egy filctollat a rajzoláshoz, és már kezdődhet is a mulatság! Az elkészítéséhez és díszítéshez pedig összegyűjtöttünk pár videót, amikből pillanatok alatt ihletet meríthettek:

@dobriattila Volt egyszer egy Halloween! ? #azatilifestyle #halloween #tökfaragás #oktober31 #jackolantern #töklámpás #kreatív #magyar #foryou #nekedbe ♬ The Adams Family Theme Song - Halloween Songs

@ada.baby1 ?Tökfaragós tippek? #Halloween #DIY #pumpkin #tökfaragás #lámpás #halloween2021 #halloweenlook #magyartiktokker #fyp #adababy? ♬ Spooky Scary Skeletons (Aquagen Remix Edit) - Aquagen

@aldi.magyarorszag Nem minden az, aminek látszik! ? Ti szoktatok tököt faragni Halloweenkor? ? #aldi #aldimagyarorszag #halloween #bevasarlas #tokfaragas ♬ original sound - All Hallows’ eve ?

Címlapkép: Getty Images