Figyelem, ezt el ne felejtsd! Vasárnap hajnalban kezdődik a téli időszámítás

HelloVidék 2022. október 29. 20:30

Vasárnap hajnali háromkor egy órával vissza, két órára kell állítani az órákat. Az Unió már döntött, eltörölte az óraátállítást, csak a kormányokon múlik a dolog. De mit mond a Magyar Alvás Szövetség az óraátállításról?

Világszerte erős a vita az óraátállítással kapcsolatban, az országok mintegy 60 százaléka már nem állítgat, és több mint hetven ország fontolgatja a teljes megszüntetését

– olvashatjuk a Magyar Alvás Szövetség oldalán.

Az Unió már döntött, eltörölte az óraátállítást, most már csak a kormányokon múlik, hogy téli lesz vagy nyári, idén vagy évek múlva. Az eredeti eltörlődátum épp 2022-re esett volna, de jött járvány, a háború, úgyhogy ez most nem prioritás.

A tudomány a téli időszámítást támogatja

A Magyar Alvás Szövetség főtitkára, G. Németh György korábban elmondta, hogy az óraátállításhoz az emberi szervezet nehezen alkalmazkodik, sőt a biológiai ritmust vizsgáló szakemberek egyenesen azon a véleményen vannak, hogy igazából sohasem képes alkalmazkodni. Kutatások szerint a tavaszi óraátállítást követő első éjszakán mintegy 40 perccel alszunk kevesebbet, mely idővel 19 percre csökken, de az elveszett idő teljesen nem tűnik el. Azt pedig igenis megérzi a szervezetünk, ha mesterséges módon megbontjuk az évmilliók során kialakult biológiai ritmusunk, alvás esetében a cirkadián ritmusunkat.

Címlapkép: Getty Images