Szörnyű tragédia: meghalt egy gyerek, mert megette a vakondnak kitett mérget

HelloVidék 2023. május 8. 12:01

Megtalálta és megette a vakondnak szánt mérget egy gyerek Csongrád vármegyében. A kiskorú életét életét a szakszerű orvosi kezelés ellenére sem lehetett megmenteni. A Szegedi Járási Ügyészség méreggel való visszaélés miatt állítja bíróság elé az apát, és azt a férfit, akivel éveken keresztül adták– vették egymást közt a szert.


 


 

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az egyik férfi egy kertészeti termékeket forgalmazó cég raktárosaként dolgozott. 2017-ben azzal kereste meg az egyik ismerőse , hogy segítsen neki, mert nagyon elszaporodtak a vakondok a kertjében - tette közzé a 24.hu.

Ezt követően a férfi három éven át szerzett be tabletta formájú, tömörített gázosítószert, amelyet továbbadott a másik férfinak. A szert kizárólag egészségügyi gázmesteri vizsgával rendelkező személy kezelheti, mivel nagyon mérgező, vízzel érintkezve fokozottan tűzveszélyes és mérgező gázok képződnek. A két férfi egyike sem rendelkezett ezzel a speciális képesítéssel.

A szert megvásárló férfi kiskorú gyermeke tavaly előtt megtalálta a mérget, majd öngyilkossági szánékkel bevette. A gyerek sajnos a szakszerű orvosi kezelés ellenére is meghalt. A járási ügyészség méreggel visszaélés vétsége miatt állítja bíróság elé a két férfit.

Címlapkép: Getty Images