Homokot és kavicsot etettek osztálytársukkal, akin ezért életmentő műtétet kellett végrehajtani

HelloVidék/MTI 2023. október 2. 15:07

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú férfi ellen, akik egy társukkal kiskorú fiú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek - tájékoztatta a vádhatóság hétfőn az MTI-t.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak és egy gyermekkorú fiú társuk tavaly március végén egy borsodi kistelepülés általános iskolájának udvarán először egy másik kiskorú fiút próbált meg "megfogni és a fűben hempergetni", de az védekezett és elfutott tőlük.

Ezután a sértett kiskorú fiúhoz mentek, kezeit lefogták, majd a földre vitték, és hanyatt fekvő helyzetben tartották. A gyermekkorú fiú füvet, kavicsot és homokot tömött a kiskorú fiú szájába, amit a sértett lenyelt

- közölték.

A sértett szégyellte a történteket, így arról sem tanárainak, sem szüleinek nem számolt be. A következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta. A közlemény szerint a sértett szervezetébe jutott idegen anyag okozta megbetegedés közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg. A cselekmény, és az azt követő gyógykezelés számára pszichés traumát is okozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott, egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával

- írták.

Címlapkép: Getty Images