Fellélegezhetnek a hódmezővásárhelyiek: letartóztatták a várost rettegésben tartó zaklatót
A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető az elmúlt napokban Hódmezővásárhelyen inzultálta a lakosokat, többször agresszívan viselkedett.
A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető az elmúlt napokban Hódmezővásárhelyen inzultálta a lakosokat, többször agresszívan viselkedett.
Két 16 éves diáklány verekedett össze Debrecen belvárosában, egyikük a vita hevében kést rántott elő. A lányok féltékenységből estek egymásnak, az áldozat életveszélyesen megsebesült.
Kedden agyonütött egy idős férfit egy 20 éves felsőmocsoládi férfi: a 69 éves helyi lakos belehalt a fejére mért ütésbe. A rendőrség mai közleménye szerint őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú férfi ellen, akik egy osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek.
A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a fiatal férfival szemben, aki Siófok központi részén támadt rá társaival egy kiránduló családra tavaly nyáron.