A magyarok nem is sejtik, ez a legtöbb lappangó betegség melegágya: sokakon már nem lehet segíteni

HelloVidék 2023. október 4. 14:06

Ép testben ép lélek, ahogy tarja a mondás is. Mindenki számára ismerős gondolatok lehetnek, hogy nem mindegy mit eszünk, vagy mikor, mennyi és milyen testmozgást végzünk, ha egészségesek akaurunk lenni. Talán ezeket az emberek már maguktól is tudják. A The Chalk Board interjút készített egy gasztroenterológussal, hogy mi az, amit a gyomra egészségéért mindenkinek meg kell tennie ugyanis, gyomrunk és bélrendszerünk épsége kiemelt fontosságú.

Manapság egyértelműen érezhető a túltelítettség a médiában az egészséges táplálkozást illetően, hiszen egyre több tanulmány és információforrás válik elérhetővé a publikum számára. Számtalan módszert és praktikát találhatnak maguknak azok, akik fogyni szeretnének vagy pusztán csak tudatosak akrarnak lenni táplálkozásukat illetően. Fontos, hogy bevezessük étrendünkbe a rostokat és tartsuk kordában a kávé fogyasztásunkat. De még megannyi lehetőség rejlik az egészséges táplálkozásban. A The Chalk Board lap megkereste Dr. Roshini Rajt, a Harvard College-en és az NYU School of Medicine-en végzett, okleveles gasztroenterológust és szerzőt, hogy megismerjék, milyen az orvos személyes rutinja, illetve milyen tanácsai vannak, ha egészséges táplálkozásról van szól. Dr. Raj nagy híve a rostbevitelnek.

Azt kívánom, bár több ember megértene a gyomor egészségével kapcsolatban: A gyomrod egészsége többet befolyásol, mint csupán az emésztésed. Messzemenő hatásai vannak életed majdnem minden területére, a hangulatodtól kezdve a súlynövekedésig, az alvástól az öregedésig, az immunrendszeredre, és még ennél is többre

- mondta a lapnak a doktornő.

Elmondta azt is, hogy küldetése dihóhéjban az, hogy eszközöket adjon az emberek kezébe, melyekkel törődni tudnak gyomruk egészségével, hogy a lehető legjobb és legegészségesebb életüket élhessék.

Mit együnk nap közben ha jót akarunk hasunknak?

A napom általában 5 perc mély légzéssel indul, melyet 40 perc aerobik edzés követ, majd jön a reggeli: egy pohár citromos víz és egy tál rostos gabonapehely görög joghurttal, bogyós gyümölcsökkel, chia maggal és őrölt lenmaggal. Az étrendemet színesnek, feldolgozottságtól mentesnek és ínycsiklandónak jellemezném

- magyarázta.

A doktornőnek az az álláspontja a kávéról, hogy tanulmányok ugyan kimutatták, hogy a rendszeres kávéfogyasztás egy egészségesebb mikrobiommal hozható párhuzamba – a kávéban található fitokemikáliák előnyösek a bélsejtek és a mikrobiom számára egyaránt. De nem árt óvatosnak lenni azzal kapcsolatban, hogy mit rakunk a kávénkba, ugyanis ha teletöltjük cukorral az káros lehet a mikrobiomunknak. Szintén fontos, hogy bizonyos bélrendszeri betegségek, mint például a reflux, rosszabbodnak kávéfogyasztás mellett.

A szakértő három kulcsfontosságú reggelinek való ételt emelt ki, melyek fontosak lehetnek gyomrunk és bélrendszerünk működése érdekében:

  • joghurt élő és aktív kulturával (porbiotikum dózis gyanánt)
  • bogyós gyümölcs keverék (prebiotikumnak)
  • len/chia, (rost, omega-3, antioxidánsok)
  • illetve egy fajta grátisz a víz természetesen.

Az ebédem általában grillezett lazac vagy csirke, zöldségekkel összekeverve, spenót, padlizsán, gomba, pirospaprika, és canellini bab

- sorolta. A doktornő ezután felsorolt hét bélrendszeri egészséget támogató hozzávalót, melyek mindig megtalálhatók a konyhámban: joghurt, fagyasztott bogyós gyümölcsök, rostos gabonapehely, fahéj, kurkuma, mazsola, diófélék elengedhetetlenek.

Fontos a mentális állapot

Az elme-gyomor kapocs egyre inkább érthetővé válik, ahogy kutatások támasztják alá a kétirányú kapcsolatot. Mivel a mentális egészséggel kapcsolatos aggodalmak egyre nagyobb méreteket öltenek, úgy gondolom borzasztóan fontos megérteni, milyen szerepet játszhat a bélrendszer egészsége ebben a témában. A legjobb tanácsom azoknak, akik gasztrointesztinális problémákkal küzdenek, de nem kapnak megfelelő iránymutatást az orvosuktól az az, hogy ha számontartod az ételbeviteled valamint az alvási és edzési szokásaidat, már jó nyomon járhatsz, hogy kiderítsd mi a probléma, ugyanis ezek mind nagyban befolyásolják a gyomor egészségét.

- taglalta a szakember, majd edzési tancácsokat is adott saját tapasztalatai alapján, miszerint 40 perc elliptikus tréninget követően jó, ha 10 perces törzs és egyéb gyakorlatot végzünk. Vagy akár egy 30 perce magas intenzitású intervall edzést is végezhetünk egészégünk megőrzése érdekében.

Vége az esti nasizásnak

Vacsorára pirított tofut fogyaszt, melyhez zöltégeket eszik vagy más esetben csicsriborsóstésztát készít diópestoval és csirkével. A késő esti nasizás kérdését viszont az adott helyzettől függővé tette.

Nem ajánlom a lefekvés előtti közvetlen étkezést, különösen ha refluxra hajlamos vagy, de egy esti snack amit kedvelek a pattogatott kukorica fokhagymás sóval. Nagyszerű rostforrás

- mondta. Majd azzal folytatta, hogy a jó alvás nagyszerű hatással van a gyomorra és az emésztésre. A doktornő javasolja, hogy lefekvés előtt egy fél órával tegyük el eszközeinket, olvassunk egy 20-30 percet, annak érdekében, hogy elménk ellazuljon.

Címlapkép: Getty Images