Bár sokan a rebarbarát gyümölcsnek hiszik, valójában egy savanykás ízű zöldség, aminek rózsaszín szárát fogyasztjuk. A rebarbarát alapvetően gyógyításra használták, mivel nagyon egészséges, a zöldséget csak később kezdték el ételekben felhasználni. A rebarbara gazdag növényi rostokban és ásványi anyagokban, valamint megtalálható benne az A-, B1-, B2- és C-vitamin is. Napjainkban, első sorban ételekben találkozhatunk vele, illetve a fogyókúrázók használják előszeretettel, mivel 100 gramm rebarbara csupán 16 kalóriát tartalmaz. Fontos, hogy csak a zöldség szárát fogyasszuk, mivel levelei mérgezőek.
Robert Tomlinson, negyedik generációs angol farmer egész évben termeszti a rebarbarát, ehhez azonban át kell verni a növényt: a farmernek el kell hitetnie vele, hogy tavasz van, mivel a növény csak ekkor virágzik, ennek érdekében Robert folyamatosan melegen tartja a téli szezonban termesztett rebarbara ültetvényt. A téli hónapokban learatott rebarbarának fényes, rózsaszín árnyalata van, zsengesége és különleges, éles íze igazi csemegévé teszi.
Roberték a családi birtokon termesztik a rebarbara gyökereket két évig, aztán a második év őszén a növények egyfajta nyugalmi állapotba kerülnek, nevezhetjük úgy is, hogy téli álmot alszanak. Amíg a növények „alszanak” csak tárolják az addig felhalmozott energiát, de nem használják fel azt egészen kora decemberig, amikor a gyökerek „felébrednek” és újra nőni kezdenek. Ekkor Robert a gyökereket kiemeli a földből, és egy külön erre létrehozott, elsötétített épületben helyezi el őket. A sötét és meleg helyen a rebarbara gyors növekedésnek indul, felhasználva a két éven keresztül elraktározott energiát.
Az 1980-as években Robert édesapjának, David-nek kezdetben 12 ilyen melegházként funkcionáló épülete volt, ezek száma 1-re csökkent az évek során. Yorkshire-ben a ’80-as években 200 ember foglalkozott rebarbara termesztéssel, de azóta sokan feladták: napjainkban már csak tízen maradtak a szakmában. Robertnek ahhoz, hogy ki tudja elégíteni a piaci igényeket most négy épülete van, ezek összesen 30 hektár területet tesznek ki. Az épületek ugyan azok, mint amit családja használt 100 éve, de néhány fejlesztést azért végrehajtottak rajtuk, például a tetőt szigetelték és a fűtést korszerűsítették, így már nem szenet, hanem paraffin alapú folyékony üzemanyagot használnak az épületek melegen tartásához. Az aratás a fejlesztések ellenére ugyan úgy zajlik, mint a ’80-as években: gyertyafényben. Bár furcsának tűnhet ez az eljárás, a farmereknek megvan rá az okuk, ugyanis a sötét megakadályozza a rebarbara fotoszintézisét, ami keserűvé teszi a növényt. Robert a Második Világháború előtti rebarbara fajtákat termeszti, mint például a Victoria, Stockbridge Arrow és a Harbinger.
A globális felmelegedés megváltoztatta az évszakokat, Robert elmondása szerint néhány évvel ezelőtt még minden épület megtelt rebarbarával karácsonyig, így december közepén kezdték el összeszedni a rebarbara gyökereket, most azonban nem kezdenek hozzá január közepéig, mivel csak hidegben szabad elkezdeni a munkát. Robert tapasztalatai szerint a felmelegedés miatt 40 év alatt körülbelül 2-3 héttel tolódott ki a termesztési idő.
A Tomlinson család rebarbaráihoz hozzá lehet jutni a tenger túloldalán, New Yorkban is, de általában az egész terményt Nagy Britanniában adják el, 90 százalékát éttermeknek és hoteleknek, a maradék tízet pedig helyi üzleteknek.
Via: Modern Farmer