Unod a csirkemellet? Itt egy nevetségesen olcsó alapanyag, amiből isteni fogások készíthetőek

Pais-Horváth Szilvia 2024. január 7. 07:17

Ki merészeli lenézi a csirkeszárnyakat?! Jó, jó, kocsonyaszezon van, de ha eleged van a disznóságokból, és spórolással indítanánk az új évet, ennél olcsóbb, húsból készült fogásokat keresve se találhatnál: hozunk is 3 remek csirkeszárnyas receptet!

Sokak számára a december a túlköltekezésről, a január pedig a spórolásról, sőt a nélkülözésről is szólhat. Nem kell ahhoz extra karácsonyi nagybevásárlás sem, hogy fizetésünk jelentős hányadát a boltban hagyjuk. Tavaly őszi, Pénzcentrum által közölt statisztika szerint egy átlagos személy havonta Magyarországon 120 eurót költ élelmiszerre, vagyis körülbelül 44 600 forintot. Elsőre ez nem is tűnhet annyira horrornak, csakhogy egy négytagú családnál ez már havonta 200 ezer forintra is rúghat. Számos módon lehet azonban spórolni csak az élelmiszerköltségeken, például:

  • Igyekezzünk szezonális és helyi élelmiszereket vásárolni, mivel ezek gyakran olcsóbbak, frissebbek és fenntarthatóbbak.
  • Ha figyeljük a különböző boltok akcióit, kedvezményeit, és igénybe vesszük a hűségprogramokat. Vásárlás előtt érdemes összehasonlítani az árakat is.
  • Ha igyekszünk minél egyszerűbb, alap élelmiszereket vásárolni, mint például rizs, tészta, liszt, hüvelyesek, zöldségek és gyümölcsök. Ezekből könnyen lehet változatos és gazdag ételeket készíteni.
  • Ha csomagolatlan élelmiszereket vásárolunk, mint például a gabonaféléket, hüvelyeseket, olajos magvakat. Ezek sokszor olcsóbbak, és a saját tartóedényeiben hozhatjuk el őket.
  • Ha nagyobb mennyiséget vásárolunk, aztán elraktározzuk a spájzba, vagy lefagyasszuk. A húsokat, pékárut, zöldségeket és gyümölcsöket is könnyen lehet fagyasztva tartani.
  • Érdemes jó előre megtervezni, mikor mit főzünk, és úgy vásárolni előre, de csak azt vegyük meg, amire valóban szükségünk van!

Jó tanács lehet még, ha olyan tápláló élelmiszereket keressünk, mint például a teljes kiőrlésű gabonafélék, hüvelyesek, zöldségek és a sovány húsok, amelyek olcsóbban beszerezhetőek, ráadásul segítenek a hosszú távú egészség fenntartásában is. Ilyen lehet például a csirkeszárny is, ami rendkívül tápláló, viszont a húsárukhoz képest alacsonyabb áron megvásárolható – de erről később részletesen is szólunk.

Év elején ezek a magyar szupermarketek top húsárúi

A hazai szupermarketek is megérzik az év elejét, sok magyar ilyenkor igyekszik kicsit visszafogni a költekezését, jellemzően az akciós termékeket keressük. Bármilyen meglepő is lehet, a magyarok húsfogyasztási szokásait azonban az év eleje sem igazán befolyásolja. Igaz, a vásárlás mértéke azért némiképp csökken - tudta meg a HelloVidék a Tesco-tól. Ahogy közölték:

Hagyományosan januárban tapasztalható visszaesés a húsfogyasztásban a karácsonyi nagybevásárlásokhoz képest, illetve az új évi fogadalmaknak köszönhetően. A legkelendőbb, ár-érték arányban a legolcsóbb húsáruk a sertéscomb, a sertéslapocka, a csirkemellfilé és a csirke faros comb. Év elején is ezek a legnépszerűbb nyershús-termékek, ebben nincs változás az év többi időszakához képest.

Ahogy Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője a HelloVidék kérdésére elmondta, üzleteikben a legnépszerűbb nyershús-termékek az aktuális akciós áruk, valamint a sertéscomb, emellett a disznótoros termékek is igen kelendőek. Nem véletlenül, hiszen kocsonyaszezon van, és ha hidegebbre fordul az időjárás, még inkább mindenki kocsonyába valót keresi – de erről itt írt a HelloVidék.

A baromfi-hús iránti kereslet januárban is hasonló a többi téli hónaphoz képest

Minden hónap kicsit más a baromfi vásárlása tekintetében, de az nem jellemző, hogy januárban visszaesne a baromfi hús fogyasztása – közölte a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője, majd hozzátette:

Az év közben mindennapinak számító csirke és pulyka termékek mellett a téli hónapokban a vízi szárnyas termékeket is szívesen vásárolják a vevőink.

A Baromfi termékterületen a favorit termékfajta a csirkehús. „Ezen belül a legkedveltebbek az akciós ajánlataink és a csirkemellfilé termékek.” – közölte a Spar szakembere, majd hozzátette, de a csirkeszárny is mindig is fontos és kedvelt termék volt.

Az elmúlt negyedévben jelentős változás nem volt a húsárakban, ugyanakkor van olyan termékük, amelynek mérséklődött az ára - közölte a HelloVidékkel a Tesco.

A legolcsóbb nyershús-áruk, melyekből gazdaságosan lehet főzni a sertéscomb, a sertéslapocka, a sertés húsos comb, a csirkemellfilé, a csirke faros comb és a csirkeszárny. Kedvező áruknak köszönhetően is ezek közül kerülnek ki a legkelendőbb nyershús-termékeink. A csirkeszárny népszerűsége változatlan, kedvelik ezt a terméket is vásárlóink. A forgalomban és árban érdemi változást itt sem tapasztaltunk. E hét csütörtöktől a friss pultos sertéscombot 1359 Ft/kg, a csirkecombot pedig 899 Ft/kg egységáron kínáljuk, jövő csütörtöktől pedig a friss magyar csirkemellfilé fog 1349 forintba kerülni kilónként

- tudtuk meg a Tesco sajtóosztályától.

Lássuk akkor, hogyan alakult tavaly a csirkehús ára!

Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon 2023-ban a baromfihús ára az inflációt követve, rendületlenül kúszott felfelé: a vágócsirke élősúlyos termelői ára 15 százalékkal 485,71 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 22 százalékkal 669 forint/kilogrammra emelkedett 2023 első negyvennyolc hetében 2022 azonos időszakához képest. Az Európai Bizottság adatai szerint 264,85 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós átlagára 2023 első negyvennyolc hetében, ami 5 százalékos növekedést jelent az előző évihez viszonyítva. A magyarországi ár 16 százalékkal 959 forint/kilogrammra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban.

Az AKI PÁIR adatai szerint a csirkemellfilé feldolgozói értékesítési ára 3 százalékkal 1916 forint/kilogrammra, a csirkemell (összesen) ára 3 százalékkal 1884 forint/kilogrammra, a csirkecombé pedig 8 százalékkal 904 forint/kilogrammra emelkedett, míg a csontos csirkemellé 7 százalékkal 1248 forint/kilogrammra csökkent 2023 első negyvennyolc hetében 2022 azonos időszakához képest.

Az online webáruházak adati szerint most a legolcsóbban itt vehetünk csirkemellet:

  • Húsmester csirkemellfilé kg vákuumcsomagolt: 1 369 Ft/kg (Akciós, ALDI)
  • Pult friss csirkemellfilé: 1 436 Ft/kg (Akciós, Auchan)
  • Pult Auchan Kedvenc friss csirkemellfilé "A": 1 522 Ft/kg (Akciós, Auchan)
  • Friss csirkemell filé pultos: 1 619 Ft/kg (Tesco)
  • Húsfarm Friss csirkemellfilé: 1 619 Ft/kg (Lidl)
  • Master Good csirkemellfilé GMO-mentes kg védőgázas: 1999 Ft/kg (Akciós, Aldi)
  • SPAR friss csirkemellfilé : 2 076 Ft/kg (Spar)

Csirkeszárny árak

A csirkefeldolgozók és kiskereskedelmi üzemek általában először vágnak le más drágább csirkerészeket (például csirkemelleket), és ezután maradnak meg a csirkeszárnyak. Emiatt a csirkeszárnyaknak alacsonyabb a termelési költsége, ami az árát is csökkenti. A csirkeszárnyak ugyanakkor magasabb zsírtartalommal rendelkeznek, ezért is sokan a soványabb csirke részeiket részesítik előnyben. Az alacsonyabb kereslet miatt az árak is alacsonyabbak lehetnek. Lássuk akkor, tényleg így van-e:

Az online webáruházak adati szerint most ennyiért vehetünk csirkeszárnyakat:

  • Auchan Kedvenc friss csirkeszárny "A": 989 Ft/kg
  • Húsmester csirkeszárny kg vákuumcsomagolt: 989 Ft/kg (Aldi)
  • Húsfarm Friss csirkeszárny 2 ízületes: 989 Ft/kg (Lidl)
  • Kedvenc Hentese friss csirkeszárny: 989 Ft/kg (Penny)
  • Csirkeszárny lédig: 1 299 Ft/kg (Spar)
  • Húsfarm Háztáji csirkeszárny 2-ízületes GMO-mentes: 1 827 Ft/kg (Lidl)

Akkor most együnk vagy ne együnk csirkeszárnyakat?

Csontos is, szinte csak bőr, ennek ellenére a csirkeszárnyak, bármilyen meglepő lehet is, viszonylag hizlaló ételnek számítanak, mivel magas a fehérjetartalmuk és jelentős mennyiségű zsírt is tartalmaznak. Azonban az, hogy mennyire hizlaló, nagyban függ az elkészítés módjától és a hozzáadott összetevőktől.

Ha a csirkeszárnyakat sütik, például panírozzák és olajban pirítják, akkor a kalóriatartalmuk jelentősen nőhet a hozzáadott zsír miatt. Ugyanakkor, ha a főzzük, grillezzük vagy tepsiben- zsír nélkül sütjük, akkor jóval egészségesebb lehet.

A csirkeszárnyakról azért azt is érdemes tudni, hogy magas fehérje- és zsírtartalma mellett fontos vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaznak. A mértékletes fogyasztás és az egészséges elkészítési módszerek alkalmazása segíthet csökkenteni az étel hizlaló hatását, miközben élvezhetjük az ízüket és táplálkozási előnyeiket.

Íme, 3 szaftos, bármikor gyorsan elkészíthető recept:

1. Citrom-fokhagymás csirkeszárnyak

Hozzávalók:

  • Csirkeszárnyak
  • Friss citromlé
  • Fokhagyma (zúzva)
  • Olívaolaj
  • Só, bors, friss petrezselyem

Készíts egy marinádot (közkeletű néven pácot) citromléből, zúzott fokhagymából, olívaolajból, sóból és borssal. Áztasd be a csirkeszárnyakat a marinádban legalább 30 percig. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra. Helyezd a csirkeszárnyakat egy sütőpapírral borított tepsibe, majd süsd őket 40-45 percig, vagy amíg a hús átsül és a bőr ropogós lesz. Szórj friss petrezselymet a tetejére és tálald citromszeletekkel.

2. Ázsiai szójaszószos csirkeszárnyak

Hozzávalók:

  • Csirkeszárnyak
  • Szójaszósz
  • Méz
  • Friss gyömbér (reszelve)
  • Fokhagyma (zúzva)
  • Szezámolaj
  • Szezámmag

Készítsd el a mártást: keverd össze a szójaszószt, mézet, reszelt gyömbért, zúzott fokhagymát és szezámolajat. Áztasd be a csirkeszárnyakat a mártásban legalább 1-2 órán keresztül vagy akár egy éjszakán át hagyd csak a hűtőben. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra. Helyezd a csirkeszárnyakat egy sütőpapírral borított tepsibe, majd szórd meg őket szezámmaggal. Süsd őket 40-45 percig vagy amíg aranybarnák és ropogósak lesznek.

3. Kólás csirkeszárny

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkeszárny
  • 1 üveg kóla (kb. 330 ml)
  • 1/2 csésze paradicsomszósz
  • 3 evőkanál szójaszósz
  • 2 evőkanál méz
  • 2 gerezd fokhagyma (finomra aprítva)
  • 1 teáskanál őrölt mustár
  • Só és bors ízlés szerint

Keverjük össze a kólát, paradicsomszószt, szójaszószt, mézet, fokhagymát és mustárt egy tálban. Ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Tegyük a csirkeszárnyakat egy zacskóba vagy tálba, majd öntsük rá a kólaszószos keveréket. Hagyjuk a csirkeszárnyakat legalább 2-3 órán át pihenni a hűtőszekrényben, hogy jól átvegyék az ízeket. Süssük a csirkeszárnyakat a sütőben vagy grillen körülbelül 25-30 percig, vagy amíg a hús teljesen meg nem sül és a mártás szépen besűrűsödik.

Címlapkép: Getty Images