33 új kukorica hibrid vett részt az idei fajtakísérletben

HelloVidék 2018. december 27. 16:00
Idén már a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Gabonatermesztők Országos Szövetségével megvalósított kísérlet célja továbbra is ugyanaz: az objektív eredmények birtokában a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak.

- ismertette Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

A szakmai felügyeletet ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította, a kilenctagú testületben a gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők és fajtatulajdonosok egyaránt jelen vannak, derül ki a Vetőmag Szövetség közleményéből.

A kísérleteket a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végezte és értékelte. 2018-ban összesen 33 hibridet vizsgáltak a szakemberek. A fajtakiválasztás során a 2018-ban újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték a kísérletbe.

A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták, ezzel a lépéssel a kísérlet kivitelezői és értékelői teljes mértékben függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, amely akaratlanul is befolyásolhatta volna őket munkájukban. A visszakódolásra csak azután kerülhetett sor, miután a fajtatulajdonosokkal is egyeztetve minden kérdést sikerült lezárni.

A korábbi években a fajták érésdinamikai vizsgálata mindössze néhány helyszínre korlátozódott, míg idén az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával minden fajta esetén FAO érték meghatározásra nyílt lehetőség. A vizsgált és megjelölt FAO értékek az eltérő évjárati körülmények miatt természetesen eltérést mutathatnak az állami elismerésben hivatalosan kihirdetett, illetve a fajtatulajdonosok által közzétett és publikált értékektől. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jogszabályi felhatalmazás alapján a vizsgálati eredmények - becsű módszer szerint értékelt - listáját ajánlati fajtalistaként kezeli és javasolja a hazai termesztők számára – mondta el Takács Géza.

A fajtakísérletek eredményeiről elkészült összefoglaló kiadvány itt tekinthető meg.