Egekben a burgonya ára: teljesen elfogytak a hazai készletek

hvg.hu 2019. április 24. 10:00
Tovább emelkedett itthon a burgonya ára február óta. Jelenleg már csak Franciaországban, illetve Észak-Afrikában termesztett burgonya kapható hazánkban.

Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, így a szükségleteket döntően importból fedezik a kereskedők – mondta az InfoRádiónak Murai György, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnökségi tagja, aki azt is közölte, hogy a februárban tapasztalt nagyobb mértékű, a Központi Statisztikai Hivatal által egy év alatt mért 66 százalékos áremelkedést az elmúlt két hónapban további kisebb drágulás követte, írja az Infostart.

A jó minőségű termékek 160-170 forintos termelői áron kerülnek forgalmazásra kilogrammonként, ez a bevásárlóközpontokban 300-450 forintos árat jelent, míg a gyenge minőségűeknek 130 forint kilója termelői áron.

A magyar fogyasztók szükségleteit főként Franciaországból pótolják, ahonnan piros héjű burgonyák érkeznek, amit kifejezetten exportra, többek között Magyarországra termelnek, hiszen Franciaországban a sárga héjú fajták a népszerűek, mondta Murai György.

Érkezik Magyarországra krumpli Észak-Afrikából is: évek óta jellemző, hogyha a hazai áru elfogy a polcokról, Afrikából pótolják. Annak ellenére, hogy ez Algériából és Marokkóból, hűtőkonténerekben érkezik, a beszerzési ára az előbb említett termelői áréval közel megegyező, ezek elsősorban sárga héjú burgonyák.

Kisebb mennyiségben a piacokon már a hazai új krumpli is elérhető, igaz, most még 1200-1300 forintos kilogrammonkénti áron, mondta Murai.