Így fejlődik Egerszalók: ennyi beruházás már rég volt egy ilyen kicsi településen

HelloVidék 2019. május 6. 08:30
Mozgalmas év elé néznek Egerszalókon, szeptemberben minibölcsőde nyílik, de épül a főtér és egy piacteret is kialakítanak. A heol.hu megkérdezte, hogy haladnak a faluszépítő munkálatok.

A faluközpont átalakítása elindult, jelenleg a pataknál dolgoznak a szakemberek, ahol egy teraszos jellegű pihenőparkot alakítanak ki. Hamarosan látványos szakaszához ér a főtér építése is, szeptemberig szeretnénk befejezni a munkálatokat

– osztotta meg Varga István. A polgármester hozzátette, hogy két nagyobb sportberuházás is lesz, melyek keretében az iskola mellett új focipálya lesz, valamint a sportpálya világítását is korszerűsítik. A településen megújult a Kossuth utca 69. szám alatti épület, melyben az önkormányzat minibölcsődét létesít.

Egyre több a kisgyermek a faluban, ezért felmértük a bölcsődére az igényeket. Kiderült, hogy többeket is érdekel ez a lehetőség. Úgy döntöttünk, hogy önkormányzati forrásból létrehozunk egy minibölcsődét, amely szeptembertől üzemel majd. Ezen túl benyújtottunk egy pályázatot új bölcsőde építésére, és ha nyerünk, akkor néhány éven belül egy tizenkét gyermeket befogadó intézménnyel gazdagodhat Egerszalók

– mondta a portálnak a településvezető. Kiemelte, hogy a szépkorúakat sem hagyják ki a sorból, ugyanis a turisztikai iroda mellett egy idősek nappali ellátó otthonát is előkészítenek a nyáron, melyet már szeptemberben meg szeretnének nyitni a Széchenyi utcában. Bár csak későbbre várhatóak a munkálatok, a piactér építése is tervben van.