Fél Magyarországot megfertőzte a sertéspestis: ezek az érintett megyék

Index 2019. augusztus 2. 08:30
Újabb területeket nyilvánított afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött zónákká a Nébih, így mostanra az ország keleti fele egy egybefüggő fertőzött zóna lett - foglalta össze az Index.

A főállatorvos újonnan Borsod-Abaúj-Zemplén, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadgazdálkodásokat minősített veszélyes területekké. A lap úgy tudja, hogy vannak alacsony, közepes, magas kockázatú és fertőzött területek, melyek a fertőzöttség szintjétől függenek. A Zemplénben elhullott regéci vaddisznó miatt ideiglenesen fertőzött terület lett, Jász-Nagykun-Szolnok megye pedig ideiglenesen magas kockázatú területté minősült.

A Nébih interkatív térképén meg lehet nézni, hogy melyek számítanak fertőzött területnek, jelenleg ezekben a régiókban van jelen az afrikai sertéspestis:

Fotó: Nébih

Az esetek előfordulását gyűjtő táblázatból kiderül, hogy szinte minden napra jut legalább egy elhulott vagy kilőtt ASP-s vaddisznó. Az afrikai sertéspestis első hivatalos észlelése 2018 tavaszán történt meg, de a vaddisznók által hordozott és a házisertésekre is veszélyes betegség a vadászok szerint egy évvel korábban már Magyarországon volt.