Jó hír érkezett a hátrányos helyzetű térségeknek: 1500 új munkahely jöhet létre

MTI 2019. augusztus 2. 16:06
Újabb 3,5 milliárd forint munkahelyteremtő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások, a pénzből 1500 új álláshely is létrejöhet Magyarországon - mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta, az augusztustól elérhető kiírás is az egyik eleme annak az intézkedés-sorozatnak, amellyel még tovább csökkenhet a munkanélküliség, és Magyarország közelebb kerülhet a teljes foglalkoztatottsághoz. A tárcavezető a program részleteit ismertetve elmondta:

a munkahelyteremtő beruházási támogatás a még meglévő munkaerő-tartalék aktivizálása mellett a hátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatását is elősegíti.

Közölte, a vissza nem térítendő támogatás egy munkahelyre jutó legmagasabb összege - a kiegészítő támogatást is figyelembe véve - 2019-ben már elérheti a 3,6 millió forintot. A kkv-szektor versenyképessége ezzel érdemben javulhat, hiszen egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy akár lízingköltségek is elszámolhatók az összegből.

Kifejtette, a kkv-k foglalkoztatják a magyar munkaerő kétharmadát, így a kormány több eszközzel támogatja a technológiai fejlesztéseiket és dolgozóik számának növelését. Az utóbbi hét évben összesen több mint 53 milliárd forint támogatást kaptak a kkv-k munkahelyteremtése, ezzel 28 ezer új munkahely jöhetett létre Magyarországon. Az NFA-2019-KKV kódjelű pályázati felhívás a kormány oldalán érhető el.