Nagy a kereslet de kevés az alma: erre számítanak Borsodban

HelloVidék 2019. augusztus 23. 10:00
Erős keresletre számítanak a magyar almatermelők, mivel az idei termés várhatóan gyengébb lesz, mint a tavalyi. Az Alma-Körte Világszövetség (WAPA – World Apple and Pear Association) előrejelzése szerint nemcsak Magyarországon, hanem Európában is ugyanez a helyzet - írja a boon.hu.

Ahogy a portál írja, nem tett jót a termésnek az aszály és a tavalyi fagyok. Figyelembe véve a többéves adatokat, az idei termés mennyisége fedezi majd a belföldi étkezési célú igényeket - ez ma Magyarországon fejenként tíz-tizenöt kilo­gramm évente. A WAPA úgy véli nem csak hazánkban de Lengyelországbani is jelentős kiesésre kell számítani.

2000-ben Czina György a huszonöt hektáros ültetvényét telepítette be almával Bekecs mellett. Ehhez viszont még tartozik egy 600 tonnás alma hűtőtároló is. Az itt termelt almákat egy program során tíz-tizenöt ezer iskolás kapja meg.

A tavalyi év minden idők legjobb termését hozta, olyannyira, hogy a léalma alacsony felvásárlási ára miatt egy jelentős mennyiséget nem tudtunk leszedni. Többek között ennek köszönhetően, illetve az aszályos időszak és a tavaszi fagyok miatt a tavalyi termésnek mindössze egyötöde várható idén, körülbelül 100 mázsa hektáronként

- teszi hozzá a gazdálkodó.

Az, hogy az idei terménymennyiség milyen volt, az majd az ősz folyamán derül ki. Szintén ekkor derül ki az is, hogy a tavalyinál magasabb árak mennyire kompenzálják a kiesett mennyiséget.