Komoly változás a tojáspiacon: akár másfélszeresére is drágulhat a tojás

Népszava 2019. október 14. 08:32
Az átlagos 45-50 forintos átlagos tojásárak harmadával is emelkednének az alternatív technológiától függően. Az ágazati szakértők szerint, ha valóban kitiltanák a nagy láncok a polcokról s ketreces tartásban termelt tojásokat és ezt a törekvést az unió is támogatná – írja a Népszava.

Ezek a tojásárak szezonális időszakokban, mint amilyen a húsvét, még magasabbra is kúszhatnak. Márpedig a magyar fogyasztók meglehetősen árérzékenyek, és ezt mindenképpen figyelemebe kell vennie a kereskedelemnek. Természetesen sokféle szempont érvényesülhet a piaci folyamatokban, de a hazai kereskedelmi láncoknak is az az érdeke, hogy a magyar baromfi, illetve tojástermelők piacképesek maradjanak és ne szoruljanak ki a beszállítói körből, és ha bármilyen változás is történne a piacon, mindenkinek az az érdeke, hogy ahhoz tudjanak alkalmazkodni – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A Tesco és a Spar is hivatalosan bejelentette, hogy 2025-től nemcsak Magyarországon, de az egész közép-európai térségben kizárólag szabad, ökológiai, mélyalmos, biotermelésből és -tartásból származó tojásokat árul majd. A Spar közleményében arra hivatkozott, hogy Ausztriában például már 2004. óta nem árusítanak az üzleteikben ketreces tartásból származó tojást.

Azért, hogy a beszállítók számára is lehetővé tegyék az átálláshoz szükséges átalakításokat és beruházásokat, a SPAR a jövőben évente 10 százalékkal fogja csökkenteni a ketreces tartásból származó tojások arányát.

– állt a közleményben.

Ha a multiláncok valóban leállítják a ketreces tartásból származó tojások felvásárlását, az sok termelőnek a csődöt jelentheti, vélekednek a hazai tojástermelők. Az állatjóléti intézkedések jegyében az unióban 2012 óta tilos a hagyományos ketreces tartás. Az átalakítás, a nagyobb alapterületű, magasabb, ülőrudas, fészekkel ellátott ketrecekre az átállás a magyar termelőknek 12-14 milliárd forintjába került.

Elviselhetetlen terhet róna a magyar termelők jelentős részére, ha néhány éven belül gyökeresen át kellene alakítaniuk a technológiát, hiszen kidobhatnák a jelenleg használt EU-konform ketreceiket és át kellene alakítaniuk az épületeket is.

Az EU-konform ketreces tartásos technológiának sokkal kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a szabad tartásnak, vagy a mélyalmosnak, mondta el Horn Péter akadémikus, agrármérnök, a kaposvári egyetem rektora a Tojás világnapi rendezvényen. Kevesebb ammóniát, szén-dioxidot, metánt bocsát ki a többi termelési módszernél, és kisebb a víz-, illetve a takarmányfelhasználás is. Az Eu-konform ketreces tartás állategészségügyi szempontból is a legbiztonságosabb, mert az állomány védett a vadmadarak esetleges fertőzésitől és az élősködőktől is.

A tojó tyúkokat amíg „termelnek”, illetve a tojásokat nem kezelik antibiotikumokkal és ez az egyetlen élelmiszer termék, ami természetes csomagolásban kerül a fogyasztókhoz, mondta Horn Péter. A szakemberek szerint a tojás minősége nem a tartási technológián múlik. Sokkal inkább a takarmányozáson. A kereskedelmi ágazatban nem tudnak arról, hogy a nagy élelmiszerláncok összefogtak volna a ketreces tartásból származó tojások kiszorítása érdekében.