Nagy elbocsátások jöhetnek a Mercedesnél: 15 ezer embert rúghatnak ki

HelloVidék 2020. február 11. 08:39
Míg korábban 10 ezer állás kivezetéséről lehetett hallani, a Daimler akár 15 ezer munkahelyet is megszüntethet végkielégítéses elbocsátásokkal, korengedményes és részleges nyugdíjazásokkal. Az így megtakarított összeg meghaladhatja az 1,4 milliárd eurót.

15 ezer fős leépítés lesz a Daimlernél, de ez valószínűleg nem érinti a kecskeméti Mercedes-gyárat, írja névtelen, de megbízható forrásokra hivatkozva a 24.hu. A finn, a német és az osztrák üzemek azonban nem ennyire szerencsések, állítólag ott lesznek elbocsátások.

A németországi központú autógyártó 2012 márciusában nyitott gyárat Magyarországon, a kecskeméti egység mára a Dél-Alföld legnagyobb foglalkoztatója, több mint 4000 alkalmazottal, egyben a Daimler első kelet-európai egysége. A korábbi tervek szerint 2020-ban már a második kecskeméti üzemben kellene gőzerővel folynia a munkának, a bővítést azonban tavaly új céldátum megnevezése nélkül felfüggesztették.

A költségcsökkentés mellett sokkal több pénzt fektetnének az elektromos autók fejlesztésébe.

2019 végén a német BMW is megszorításokat jelentett be: a költségeket 2022-re több mint 12 milliárd euróval csökkentik, így minden új munkahely létrehozásakor egy másik munkahelyet megszüntetnek. A cél az, hogy forrásokat teremtsenek az elektromobilitásra való átálláshoz. Lapértesülések szerint a győri Audi ugyan tagadta, hogy munkavállalókat bocsátanának el, azt azonban elismerték, hogy a határozott idejű munkaszerződéseket korlátozott számban hosszabbítják meg „a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően”.

A magyar autóiparban jelenleg 177 ezer ember dolgozik, az ország ipari termelésének közel egyharmada innen származik.

Címlapkép: Getty Images