Nagyot robbant a borsodi gyárbezárás: erre számíthatnak Ózdon

24.hu 2020. február 17. 09:03
Az ózdi gyárbezárás sokkal fenyegetőbb, mintha egy ugyanekkora üzem Nyugat-Magyarországon szűnne meg. Hatalmasak a különbségek megyénként abban, hogy hol mennyien keresnek munkát, és a betöltetlen álláshelyek is egyenlőtlenül oszlanak el - írja a 24.hu.

Ahogy a portál írja, Ózd polgármestere Janiczak Dávid elkeseredetten nyilatkozott, miután kiderült, hogy az elektronikai alkatrészeket gyártó ABB-üzem a városban bezár. Ráadásul a város adóbevételének harmadától-negyedétől eleshet a gyár év végéig tervezett bezárása miatt. Valamint a 5 százalékkal növelné az ózdi álláskeresők táborát a bejelentett 1200 fős elbocsátás.

Jól látható az országon belüli szakadék, amire az ózdi helyzet is rávilágít. Nagyok a területi egyenlőtlenségek attól függetlenül, hogy az országos munkanélküliségi ráta alacsony.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb, tavaly december végi adatai szerint abszolút számokban éppen Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legrosszabb a helyzet: tízszer annyi a nyilvántartott álláskereső, mint Győr-Moson-Sopron megyében

- számolt be róla a 24.hu, de kitértek arra is, hogy munkanélküli még több van, mint nyilvántartott álláskereső, hiszen a munkanélküliek csoportjában azok is benne vannak, akik nem regisztrálták magukat álláskeresőként, vagy mert nincs elegendő hosszúságú munkaviszonyuk ahhoz, hogy jogosultak legyenek az álláskeresési járadékra, vagy bármi más okból.

A nyilvántartott álláskeresők adatai szerint, 2019 végén Magyarországon összesen 234 903 álláskereső volt, ebből minden hetedik Borsod megyében él, miközben a megye népessége kevesebb mint 7 százalékát teszi ki az ország lakosságának.

Miért vannak munkanélküliek, ha munkaerőhiány van? Valamint miért Észak-Kelet Magyarországon van a legtöbb munkanélküli? Itt olvashatod tovább a cikket.

Címlapkép: Getty Images