Betett a forintgyengülés a tej- és húsáraknak: még nincs vége a drágulásnak

HelloVidék 2020. február 25. 09:37
Az élősertés egy év alatt 50 százalékkal drágult. A tej- és tejtermékek fogyasztói ára is növekedett, ennek oka az alapanyagár és a más költségek emelkedése - utóbbi várhatóan idén is folytatódik.

Újabb és újabb történelmi mélypontokat ér el a forint: legutóbb február 12-én érte el a 340-es határt, elemzők szerint ugyanakkor a 350 sem elképzelhetetlen. A gyengülést az élet több területén is érezhetjük, például az élelmiszereket is drágítja. Többek között

a fogyasztói árak kicsit mérsékeltebbek, 20-30 százalék körüliek, írja a 24.hu. Kínában, a világ legnagyobb sertéstermelő és -fogyasztó országában még mindig fenyeget a sertéspestis, ami miatt a tavalyi évre vetítve közel 20-25 százalékos termeléskiesés lehetett náluk, világpiaci szinten 10-15 százaléknyi sertéshúsmennyiség eshetett ki. Mindez abszolút szerepet játszik az árak felhajtásában. Azokban az országokban, ahonnan Kínába exportálnak, megemelkedett az élősertés és a hús ára. Ez jellemző az Európai Unióra is.

Az, hogy az unióból Kínába induló export felverte az árakat, nálunk is érezhető. A nagy magyarországi vágóhidaknál ugyanis az elmúlt években tendencia, hogy a heti uniós, közelebbről a német húsárakat tekintik irányadónak. Emiatt

A folyamatnak még nincs vége, javában zajlik az önköltség-növekedés beépülése a fogyasztói árakba. A fogyasztói árakban közvetve megjelenik a húsimport is, aminél szintén árfelhajtó hatású a forintgyengülés. Az európai alapanyagáraknál további áremelkedés várható.

A nyerstej termelői átlagára egy év alatt 9 százalékkal nőtt, a kiviteli ára pedig 8 százalékkal. A tejtermékek (például félkemény sajtok, joghurtok, vajak) közel felét még mindig külföldről hozzuk be, és ezek árában is nagyon érezhető a forintgyengülés hatása. A tejtermékeknél emellett egy év alatt – feldolgozónként és tejtermékenként eltérő mértékben – 5-10 százalékos gyártói áremelkedés is volt, az árváltozás kiskereskedelmi lánconként eltérő mértékben jelentkezett.

A gyenge forint a magasabb hozzáadott értékű termékeknél is okoz költségnövekedést: a nem hazai gyártásból származó termékösszetevők (kakaó, cukor, egyes gyümölcskészítmények...), valamint a csomagoló-, és segédanyagok ára is nő.

A költségek növekedése várhatóan idén is folytatódik, emiatt tovább nőnek a fogyasztói árak.

Címlapkép: Getty Images