Ismét drágul a fontos konyhai alapanyag: mélyebben kell a zsebébe nyúlni annak, aki pékárut akar sütni

HelloVidék 2021. március 27. 15:35
A pékségekre nagy terhet ró az alapanyagok áremelkedése, mert a kenyér ára nem változik olyan arányban, mint a gabonáké. Emellett a szakemberhiány is komoly probléma, és az üzemanyagköltségek növekedése sem kedvez a vállalkozásoknak, amelyeknek egyre nagyobb nehézségekkel kell megküzdeniük - írta meg a nool.hu.

Ahogy a portál írja, az elmúlt hat hónapban már kétszer növekedett a liszt ára, tavaly októberben és idén februárban. A nyár elejére pedig várhatóan megismétlődik a folyamat, és még mélyebben kell a zsebébe nyúlni annak, aki pékárut kíván sütni.

A liszt ára azért emelkedett meg mára ilyen jelentős mértékben, mert nincs elég búza. Egyrészt viszik ki külföldre, másrészt a gazdák is visszatartják abban a reményben, hogy később jobb áron tudják majd értékesíteni a gabonát. Drágán kínálják a malmoknak is, amelyek így már nem tudják azon az áron adni a lisztet, mint korábban. A pékek viszont nem építhetik bele azonnal az áraikba a növekvő költségeket

– fogalmazott Vincze István pék vállalkozó.

Mint mondta, a szécsényi és a szatmári malommal állnak szerződéses kapcsolatban. Mindig van 10-15 mázsa tartalék liszt a pékségükben. Ezt a mennyiséget nem engedik kifutni, arra az esetre, ha bármi történne.

A liszt és az egyre emelkedő üzemanyagárak mellett a dolgozók bére is komoly terhet ró ránk. Nincs elég szakember, minimálbéren tudjuk felvenni az alkalmazottakat, de már alig akad olyan dolgozó, aki ezért a pénzért szívesen éjszakázik

- magyarázta Vincze István, majd hozzátette: probléma a pékek hiánya, pedig oktatással is foglalkoznak, technikumban tanítják a pék- és a cukrászszakmát. Mint mondja, tavaly is volt 30 ember gyakorlaton, akiket munkanélküliként támogattak, viszont senki nem jelentkezett közülük, miután elvégezték az iskolát.

Litkére nem akarnak jönni sem Szécsényből, sem Salgótarjánból a kedvezőtlen tömegközlekedés miatt. A műszak ideje sem állandó, van amikor hat, de van, amikor 10 órát kell a kemence mellett tölteni

- tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images