Nagy bajba kerülhetnek a pékségek: horror áron vehetjük az új kenyeret

Dubóczky Krisztina 2021. augusztus 10. 15:05
Őszre elérheti és átlépheti a kritikus 400 forintos árat a magyarok legkedveltebb és legtöbbet vásárolt kenyérfajtája, a fehér kenyér. Utánajártunk, mi lehet az oka ennek a drágulásnak, hisz az előzetes becslésekre rácáfolva a korai fagykárok mégsem okoztak gondot az aratásnál, sőt rendkívül gazdag búzatermést hozott az idei év.

Közeleg az új kenyér ünnepe, és az örvendetes dolog, hogy termett idén elég búza ahhoz, hogy legyen elég liszt, valamint a mindennapi kenyerünkhöz is hozzájuthassunk. Ugyanakkor a boltokba kerülő pékárut egyre borsosabb áron vásároljuk meg hónapról hónapra, ami nem ad okot az ünneplésre, amikor a pénztárnál fizetünk. Ősszel a szakértők szerint akár a lélektani 400 forintos határt is átlépheti a leggyakrabban vásárolt fehér kenyér ára. Utánajártunk, mi lehet az oka ennek a drágulásnak, és bemutatunk két működő hajómalmot is, ahol az ország szimbolikus kenyeréhez való lisztet őrölték meg az idén.

Idén is emelkedett a liszt ára

A KSH adatai szerint az elmúlt 20 évben a magyarok átlagos éves kenyérfogyasztása 63 kilóról 37 kilóra csökkent. Bár a fehér kenyér tartja vezető helyét, szintén visszaszorult. Az idei fogyasztáscsökkenésben az egészségtudatosság mellett a vásárlóerő gyengülése és a sütőipari termékek drágulása is szerepet játszott, számolt be róla a Pénzcentrum.

A gabonaárakat is a nemzetközi piac mozgatja. Miközben az európai készleteket Kína elszívja, a magyar árakat a gyenge forint is följebb tornássza. Az idei, rendkívül magas gabonaárak óhatatlanul megjelennek a liszt, illetve a sütőipari termékek árában

- közölte Lakatos Zoltán, a Magyar Pékszövetség alelnöke.

A liszt áremelkedése éves szinten megközelítheti a 20 százalékot. Egy kiló kenyérben 70 dekagramm a liszt. Így nagyon nehéz helyzetbe hozza a pékségeket a számukra követhetetlenül gyors áremelés. A nagy élelmiszerláncokkal éves, fixáras szerződéseket kötnek. Nagy kérdés, hogy a kereskedőkkel sikerül-e legalább részben elfogadtatni a sütőipar költségnövekedését, illetve hajlandók lesznek-e lemondani az árrésük egy részéről a fogyasztók javára, nyilatkozta Lakatos Zoltán.

Nincs kevés búza, mégis drága a liszt és a kenyér

Magyarországon az egy évvel korábbinál 14 százalékkal magasabb áfa és szállítási költség nélküli, átlagosan 63,9 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek az étkezési búzával július második hetében. A takarmánybúzát 23 százalékkal drágábban, tonnánként 61,3 ezer forintért, míg a takarmánykukoricát 60 százalékkal magasabb, 79,8 ezer forintos tonnánkénti áron adták július második hetében.

Raskó György agrárközgazdász az Agrárszektor kérdésére elmondta, hogy tavasszal volt egy hatalmas árrobbanás a piacon, ami a búzától kezdve a kukorica, a növényi olajok, (napraforgó, repce, szója) árszintjét felvitte. A szakember szerint ez jóformán precedens nélkül való volt, utoljára 2012-ben volt ilyen hatalmas áremelkedés. A búza jelenleg 225-260 euró/tonna áron kapható, a kukorica tonnája pedig 210-260 euróért értékesíthető.

Az alapélelmiszerek árában nem várható árcsökkenés, a kenyér és a péksütemények ára emelkedhet néhány százalékkal

– jelentette ki Raskó György.

A szakember úgy vélte, a kézműves pékségek a jövőben tönkre fognak menni. A sütőipar alaptermékein, a fehér kenyéren, a vizes zsemlén és a tejes kiflin ugyanis nincs haszon. Ha pékségek ezeket nullszaldósra ki tudják hozni, akkor már elégedettek lehetnek. Az ágazatban eddig az olcsó munkaerő és a prémium/extra kenyerek, a magvas, töltött és egyéb módokon különlegessé tett pékáruk hozták a pénzt.

Korábban bemutattuk az Európában is egyedülálló Túristvándi vízimalmot, ami még olyannyira működőképes állapotban van, hogy a mai napig őrölnek benne búzát. Vízimalom több is van az országban, ennek egy különleges fajtája a hajómalom. Bemutatunk most kettőt, ahol a nemzet kenyeréhez való búzát is megőrölték már idén, ugyanis ebből a lisztből sütik meg augusztus 20-ára a nemzet szimbolikus kenyerét.

Hajómalmok a Ráckevei-Dunán és a Dunán

Az ország más vidékein is vannak vízimalmok, amelyekben még őrölnek búzát. Orfűn augusztus 20-án beindítják az új kenyér ünnepére, és a turisták is őröltethetnek maguknak. A Ráckevei hajómalom minden vasárnap őröl, és bár rá van írva a vásárolt lisztre, hogy étkezésre alkalmatlan, ez igazából amolyan nébih előírás, semmi baja nincs annak a lisztnek, még mindenki él, aki evett belőle, mondja el viccesen a ráckevei molnár. Magyarországon az első hajómalmot Ráckevén építették újjá 2007-től kezdve, és helyezték üzembe a Duna egyik mellékágán, a Ráckevei-Dunán 2010. augusztus 19-én, hogy az új kenyér ünnepére már őrölhessen. A Ráckevei Molnár Céh Alapítvány augusztus 3-án 17 órakor a Testvérvárosok Búzaösszeöntése elnevezésű programmal előkészült augusztus huszadikára, aznap mindenki megkapta a malomban megőrölt lisztet, és 20-án abból készül majd az új kenyér.

Ráckevei Hajómalom Ipartörténeti Emlékhely nyitvatartási ideje

  • Nyitvatartás: 2021. április 1.- 2021. október 18.
  • Hétfő: Szünnap
  • Kedd-Péntek: 11:00-17:00
  • Szombat-Vasárnap: 10:00-18:00
  • Belépődíj keddtől szombatig: 300Ft/fő
  • Vasárnap őrlésbemutatóval: 500Ft/fő

Bajai Hajómalom Egyesület

  • Nyitvatartás: minden év április 1. és október 31. között előzetes bejelentkezés alapján csoportokat fogad

Halászati Mini Skanzen

  • Szerdától – vasárnapig 16:00-18:00-ig. Csoportokat egyeztetett időpontban fogad

Hajómalom

  • Előre egyeztetett időpontban (30/643-8904). Őrlés szombatonként 16:00-18:00-ig.
  • Csoportoknak, gyermekcsoportoknak egyedi programok

Címlapkép: Getty Images