Ravasz tolvajok járják a piacokat, plázákat: tömegeket fosztanak ki ezzel a módszerrel

HelloVidék 2021. december 8. 06:23
Az előttünk álló adventi időszak várakozásokkal teli felkészülést rejt magában, azonban a vásárlás adta kellemes pillanatok számos veszéllyel is járhatnak. A zseblopások, valamint az alkalmi lopások jellemzően zsúfolt helyen: az utcán, tömegközlekedési eszközön, piacon, vagy bevásárlóközpontban fordulnak elő. De ne feledkezzünk meg az online vásárlások rejtette veszélyekről vagy épp a betörésekről, autólopásokról sem, mert az ünnepi időszakban ezek száma is megszaporodik. Cikkünkben éppen ezért annak jártunk utána, mit tanácsolnak a szakemberek erre az időszakra, mi érdemes betartani, hogy ne érjen minket anyagi kár.

Az ünnep közeledtével országszerte megélénkül a forgalom az áruházakban, vásárokban. A rendőrkapitányságok visszatérő ellenőrzésekkel, járőrszolgálattal igyekeznek tenni a szabálysértések, bűncselekmények megelőzéséért. Kiemelt figyelmet fordítanak a vasútállomásokra, autóbusz-állomásokra is, ahol a zsúfoltság miatt nagyobb eséllyel fordulhatnak elő lopások. Emellett a rendőrök és a polgárőrök bűnmegelőzési tanácsokkal is szolgálnak a nézelődőknek, vásárlóknak is. Éppen ezért érdemes az alábbi vagyonvédelmi tanácsokat megfogadni azért, hogy az ünnepi készülődést ne árnyékolhassa be semmiféle jogsértés!

  • Nagy tömegben fokozottan vigyázzunk értéktárgyainkra!
  • Táskánkat ne tegyük le, mindig tartsuk magunknál!
  • Ne tartsunk okmányokat, értékeket hátizsákunk, táskánk külső zsebeiben!
  • Mobiltelefonunkat, pénztárcánkat, iratainkat mindig a táskánk belső zsebében helyezzük el!
  • Bankkártyánk PIN-kódját ne tartsuk a kártya mellett, továbbá tároljuk külön lakáskulcsunkat és személyes iratainkat!
  • Ellenőrizzük többször, hogy válltáskánk becsatolt állapotban van-e!
  • Továbbá a tömegben fordítsunk fokozott figyelmet gyermekeinkra és idős hozzátartozóinkra. Beszéljük meg, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha elveszítenék egymást!
  • Adjuk meg telefonszámunkat gyermekünknek – kicsik esetén papírra írva, vagy a kézre feljegyezve – arra az esetre, ha elkeveredne!

Óvjuk gépjárművünket!

Szintén megszaporodik ebben az időszakban a gépjárműfeltörések száma is. Éppen ezért a bűncselekmények megelőzése érdekében minden esetben törekedni kell az alapvető vagyonbiztonsági szabályok betartására.

  • Ha a bevásárlóközpontok helyszínét gépjárművel közelítjük meg, tájékozódjunk előre a parkolási lehetőségekről és igyekezünk biztonságos helyen leparkolni!
  • Autónkat mindig zárjuk be, az ablakokat húzuk fel és kapcsoljuk be a riasztót! Tegyük meg ezt akkor is, ha csak pár percre szállunk ki a járműből!
  • Gépkocsinkban még rövid időre se hagyjunk jól látható helyen értékeket!
  • A gépjármű okmányait, személyes iratokat, pénzt, bankkártyát, kulcsokat soha ne hagyjuk a gépkocsiban!

Otthonunk is céltábla lehet!

Ugyan csak megnő a lakásbetörések száma is, éppen ezért érdemes a szakemberek tanácsát megfogadni és odafigyelni a részletekre.

  • Amennyiben előreláthatóan későn fogunk hazaérkezni, hagyjuk égve egy lámpát! Abban az esetben, ha rendelkezünk időkapcsolóval, aktiváljuk azt!
  • Ha elmegyünk otthonról, ügyeljünk arra, hogy lakásunk nyílászáróit zárjuk be!
  • A bejárati ajtókra érdemes korszerű zárat felszereltetni. Az ajtó anyaga legyen masszív, fém vagy tömör fa. Fontos, hogy a hátsó ajtók, garázsajtók is kellően biztonságosak legyenek.
  • Az ablakokat is lássuk el megfelelő védelmi eszközökkel! Ne feledjük, a szúnyogháló nem véd a behatolás ellen!
  • Anyagi lehetőségeinkhez és értékeinkhez mérten alkalmazzunk elektronikai védelmi rendszert! Nem a biztonságon kell spórolni, hiszen a tapasztalatok szerint egy esetleges betörés okozta kár gyakran többszöröse lehet a megfelelő védelmi rendszer beszerzési és felszerelési költségének.
  • Amennyiben gyanús személyek, vagy idegen gépkocsik mozgását észleljük, haladéktalanul keressük a rendőrséget!
  • Ha mégis bűncselekmény áldozatává válnánk, azonnal értesítsük a rendőrséget a 112-es hívószámon!

Különösen fontos, hogy azoknak az ingatlanoknak a vagyonvédelmével is foglalkozzunk, amelyeket csak időszakosan használunk. A hétvégi házak, nyaralók területén szezonálisan tartózkodunk, ezért ennek megfelelően kell megtervezni, megszervezni azok védelmét, illetve kiemelt figyelmet kell fordítani a vagyonbiztonságra. Mivel a tulajdonosok jellemzően nem tartózkodnak állandóan ezekben az ingatlanokban, illetve a betörőknek a szomszédok figyelmével sem kell számolniuk, az elkövetők a nap bármely időszakában viszonylag alacsony kockázattal megvalósíthatják a betörést.

Leginkább az jelenti a problémát, hogy a bűncselekmény megvalósulásától a felfedezéséig hosszú idő telik el, mivel a tulajdonosok nem laknak ott életvitelszerűen, későn veszik észre, hogy betörés történt. Ez megnehezíti a nyomozást, az elkövetők elfogásának esélyét is csökkentheti és ez által az eltulajdonított értékek visszaszerzésének lehetősége is romlik

- írja a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szakemberek szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hétvégi házak esetében a betörések többségét a nyílászárók - a bejárati ajtó, de leginkább a hátsó ajtók, az ablakok, az erkélyajtók – felfeszítésével követik el. Ezekben az esetekben a védekezésre biztonságos megoldása például a hevederzár használata.

Javasoljuk, hogy a nyaralók valamennyi nyílászárójára szereltessenek rácsot, mert a tapasztalatok szerint, ez megakadályozza, hogy az épületbe illetéktelen személyek bejussanak, illetve az által, hogy a rács megnehezíti a betörők dolgát, növekszik a tettenérés és lebukás esélye. A betörés ellen védekezhetünk, egyrészt mechanikai eszközökkel, másrészt a biztonságot fokozhatjuk elektronikus riasztó- és jelzőrendszerekkel is. A legtöbb bejárati ajtóban hengerzár-betéteket alkalmaznak, ezért a hengerzár törés ellen ajánlott zárvédő pajzsok, megerősített veretek alkalmazása, amelyek megvédik a zártestet attól, hogy azt megrongálhassák

- tanácsolják a szakemberek.

A természetes és az épített környezet tudatos kialakulásával jelentősen befolyásolhatjuk, adott esetben meg is szüntethetjük a bűnelkövetésre okot adó lehetőségeket, körülményeket. Ugyanis a növényzet, a kerítés, a világítás, a gyalogosforgalom mind-mind befolyásolja, hogy bűncselekményre készülve valaki milyen helyszínt választ.

Ajándékot a netről, de csak óvatosan!

A karácsony előtti időszakban megnő a webshopok forgalma: A magyar netezők 80 százaléka ezúttal is tervez belföldi webáruházból rendelni, de 18 százalékuk a külföldi rendelés lehetőségét sem veti el, átlagosan 14 ezer forintot szánva erre - derült ki az Árukereső.hu és a GKI Digital éves közös kutatásából. Egy másik kutatásból, melyet a GKI és a Bónusz Brigád készített, pedig az látszik, hogy Magyarországon a szomszédos országokhoz viszonyítva az online vásárlók száma alacsonynak mondható: a felnőtt lakosság csupán 33 százaléka (3,2 millió fő) vásárol évente minimum 1 alkalommal terméket webáruházból. Ez annak tükrében sem magas, hogy Magyarországon az aktív, azaz a heti rendszerességgel internetező, 18 év feletti internetező lakosság száma megközelíti a 6 millió főt. A most készült kutatásban részt vevők 90 százaléka vásárolt már idén a neten, a legtöbben (37 százalék) 3-6 alkalommal, de 15 százalék több mint 20-szor is.

Személyazonosság-lopás

Az angolul identity theft-nek nevezett kiberbűncselekmény kedvelt terepe az online vásárlás, melynek során megadjuk személyes adatainkat, gyakran lakcímünket, és van, hogy bankkártya adatainkat is. De nem csak ezekre az alapadatokra terjed ki a csalók figyelme. Az adathalászok akár a belépési kódjainkat, jelszavainkat is képesek eltulajdonítani egy ügyesen felépített áloldal segítségével. Vagyis

miközben azt gondoljuk, online vásárolunk, valójában ellopják az adatainkat.Még csak az sem kell, hogy a tolvajok közvetlenül hozzáférjenek a banki adatainkhoz: már az is elég, ha feltörik az e-mail fiókunkat. Utána pedig már ahhoz férnek hozzá, amihez akarnak. Hatalmas károkat okozhatnak ezzel anyagilag.

Kamu oldalak lehúzásai

Ezek az oldalak többnyire a megszólalásig hasonlítanak valódi oldalakra – ismert webáruházakra, vagy banki felületekre. Céljuk szintén az információlopás, illetve végső soron az, hogy pénzt csaljanak ki tőlünk. Az év vége felé még több olyan hirdetésbe lehet botlani, amely kamu webshopok oldalára irányít. Ezeknek többnyire egy ismert névhez hasonló az arculata és a nevük.

Amikor jó minőségűnek tűnő dolgokat már-már nevetségesen alacsony áron kaphatunk meg, el kell kezdenünk gyanakodni. Mi lehet a trükk? Ilyenkor mindig legyünk extrán óvatosak. Másik gyanús körülmény lehet, hogy nem derül ki a weboldalon a tulajdonos kiléte, de még a domainkereső szolgáltatásokkal sem. Általában az ilyen oldalakon a kapcsolat rész is nagyon hiányos, nincs ügyfélszolgálat, elérhetőség.

Az is gyanús, hogyha maga a domain pár hetes, vagy hónapos. Intő jel, ha a regisztrációhoz nem kérnek e-mail címet, nem küldenek visszaigazolást. Ha csak telefonszámot kérnek, és a bejelentkezés azonnali, az sosem biztonságos. A leginkább gyanút keltő mégis az lehet, ha a bankkártyaadatokat a webshop saját felületén kell megadnunk, vagyis nem irányít át az oldal egy fizetési szolgáltató felületére. Sose adjunk meg ilyen felületen semmilyen kártyaadatot.

Címlapkép: Getty Images