Szeméthelyzet: ebben a régióban gyűjtik a legtöbb szelektív hulladékot

Jeki Gabriella 2021. december 26. 07:45
A szelektív hulladékgyűjtés a Központi Régióban és Nyugat-Magyarországon gyakoribb. Ez derült ki a „Minden Doboz Visszajár” reprezentatív felmérésből, amit a HelloVidék elemzett. A kutatás arra is rámutatott, hogy a magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladék több mint fele műanyag. Egy korábbi felmérés szerint az emberek többsége tisztában van az újrahasznosítás fontosságával, azt azonban már kevesebben tudják, hogy nem mindegyik csomagolóanyag alkalmas a maradéktalan, gyors és költséghatékony újrahasznosításra. Ezzel szemben a Z generáció 45 százaléka tudatában van annak, hogy az aludoboz az egyetlen kiszerelés, amely 100 százalékban és végtelenszer újrahasznosítható, éppen ezért szelektíven is gyűjti az aludobozokat.

A 10-18 éves korosztályban végzett reprezentatív felmérés a különféle italos csomagolóanyagok megítéléséről és a szelektív hulladékgyűjtésről szólt, amelyben közel ötszáz magyarországi fiatalt kérdeztek meg. A résztvevőknek úgynevezett kvótás véletlen felkéréseket küldtek ki, nem és lakhely (megye) szerinti reprezentatív mintájára. A felmérés során a kutatást végzők összesített szelektívgyűjtés pontszámot állapítottak meg, ahol 0 pontos ért az, ha valaki nem gyűjt semmit, míg 5 pontot az, ha a megkérdezett minden anyagot szelektíven gyűjt.

A több demográfiai változóval együtt vizsgálva szintén azt tapasztaltuk, hogy az életkor (13-15 évese) és a lakhely (főváros, megyeszékhely) szignifikánsan befolyásolja a gyűjtéskedvet. Az iskolatípus csak az életkoron keresztül mutat szignifikáns kapcsolatot: fiatal gimnazisták és szakgimnazisták. A felmérés szerint a szelektív hulladékgyűjtés anyagsorrendje a fogyasztásban is tükröződni fog még akkor is, ha már a 10-18 éveseknek is van kialakult véleményük a különböző anyagok környezetre való hatásáról

– derült ki a kutatásból, ami a HelloVidék birtokába került.

A felmérés szerint a válaszadók 91 százaléka fogyaszt valamilyen kereskedelmi forgalomban beszerezhető italt, üdítőt. Legnagyobb arányban, 61 százalékban a PET palackos italokat veszik le a polcról, ezt követik az aludoboz csomagolású termékek 15 százalékkal. A papírdobozos kiszerelés 9 százalékot, az üveg pedig 5 százalékot képvisel. A megkérdezettek 45 százaléka gyűjti külön az aludobozt, ezen belül is a gimnazisták 55 százaléka, a szakgimnáziumba járók 51 százaléka. A felmérésben részt vevő lányok mindkét csoportban néhány százalékkal fontosabbnak tartják ezt a fajta szelektálást.

Úgy tűnik, hogy életkor szerint nincs jelentős eltérés, mégis jól látszik, hogy összességében a szakközépiskolások, szakiskolások és a szakgimnazisták isznak több aludobozos italt. Arra a kérdésre, hogy miért választják ezt a fajta csomagolást, az válaszolták:

Ahogy kiderült, a fiatalok beszámolója szerint a családjaikat általánosságban is jellemezi a szelektív hulladékgyűjtés, a víztakarékosság és a szigetelt otthon. Maga a szelektív hulladékgyűjtés a Központi Régióban és Nyugat-Magyarországon gyakoribb.

Mennyire keresi ez a korosztály a „zöld megoldásokat”?

A válaszadók 60 százaléka ismeri az aludoboz visszaváltó automaták valamelyikét, közülük a legtöbben, 22 százalékban az úgynevezett zöld „Returpack” automatákra emlékeztek, csak ezután jöttek az áruházak sajátmárkás gépei. Előbbiek két vállalkozás, a Returpack Kft. és a Sealorient Kft. és a Magyar Sörgyártók Szövetségének összefogása: így fejlesztették ki 2010-ben a világújdonságnak számító alumínium italosdoboz visszaváltó automatáját és rendszerét. Élelmiszer-kereskedelmi láncoknál országszerte közel 200 visszaváltó automata érhető el a lakosság számára. Az éves szinten közel 100 millió így visszagyűjtött alumínium italosdoboz a hazai begyűjtés oroszlánrészét adja.

A Returpack Kft. – Minden Doboz Visszajár – a bízik a Z generációban, ezért is indított egy pilot típusú online reklámkampányt a TikTokon, ahol hét magyar TikTok-influenszerrel készíttetett videót a „Minden Doboz Visszajár” kifejezés, és a mindendoboz.hu oldal népszerűsítésére, illetve ugyanezen véleményvezérek az Instagramra is elkészítették posztjaikat. Meggyőződésünk, hogy ezeken a felületeken érhetők el leghatékonyabban a jövőt is formálni képes fiatalok, és bízunk abban, hogy ők együtt sokat tudnak tenni azért, hogy a bolygó élhető maradjon még nagyon sokáig

– mutatott rá Vida Péter a Returpack Kft. ügyvezetője.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a visszaváltó berendezések ismerőinél jóval kevesebben vannak azonban azok, akik használják is azokat. Mindössze a válaszadók 15 százaléka vette igénybe már aludoboz visszaváltó automatát, és másik 13 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy a családja használja azt. A felmérés alapján a gépek kipróbálásához a fizikai közelségük és megközelíthetőségük a legfontosabb elvárás. Ehhez jön a jóval magasabb anyagi ösztönzés: a fiatalok átlag 40 forintot szeretnének kapni a használt aludobozokért. Emellett kiemelkedő szempont volt még, hogy az automatákat akár játékhoz kapcsolódóan is lehessen használni.

A felmérés a környezetvédelmi kérdések mellett a korosztály médiahasználatával kapcsolatban is számos kérdésre választ tudott adni. A kutatás során megkérdezettek szinte mindegyike találkozott a közösségi médiában a kampánnyal. A megkérdezett közösségi médiumokból:

  • a Facebook Messengert a megkérdezettek 68 százaléka legalább naponta,
  • 79 százaléka legalább hetente többször használja;
  • a YouTube-ot kétharmaduk legalább naponta,
  • 86 százaléka legalább hetente többször használja;
  • a Facebookot és a TikTokot is legalább hetente többször a megkérdezettek több, mint fele használja,
  • az Instagrammot pont a felük.

A különböző közösségi médiumok demográfiai ismérvei a vizsgált populáción belül is eltérnek:

  • Messenger: többet használják a 13-18 évesek, mint a fiatalabbak, illetve a Kelet-Magyarországon és Nyugat-Magyarországon élők, mint Budapesten és Pest megyében.
  • YouTube: országszerte a felmérésben részt vett, legidősebb korosztály (16-18) használja az átlagnál gyakrabban, a legfiatalabbak pedig ritkábban.
  • Facebook: életkorral egyenes arányban nő a használat gyakorisága. Hasonlóan a Messengerhez, Kelet-Magyarországon és Nyugat-Magyarországon az átlagnál többet használják, Budapesten és Pest megyében kevesebbet.
  • TikTok: országszerte 16-18 éves korosztály kedvenc platformja.
  • Instagram: országszerte a 10-12 éves használja hetente többször, vagy gyakrabban, mint 13-15 éves. A legtöbbet - a teljes átlagnál gyakrabban - mégis a 16-18 évesek használják, közülük is inkább a lányok.

A reprezentatív felmérést a NIB Research az Every Can Counts – Minden Doboz Visszajár – megbízásából végezt.

Címlapkép: Getty Images