Horror, ami ebben a megyében van: kilőttek a lakásárak, csak kapkodják a fejüket a vevők

HelloVidék 2022. október 21. 15:02

Győr-Moson-Sopron megyében az idei évben 33%-kal többet költöttek ingatlanra a vevők átlagosan a 2020-as adatokhoz képest. Míg a pandémia évében egy hozzávetőleg 80 négyzetméteres otthonra is elegendő volt 28 millió Ft tőke, ugyanekkora ingatlant 2022-ben már csak közel egy millióval drágábban kaphat az ügyfél. Íme a Duna House ingatlankörképe Győr-Moson-Sopron megyéből!

A hazánk észak-nyugati részén elterülő Győr-Moson-Sopron megye ingatlanpiacát sem kerülte el az elmúlt időszakban tapasztalható áremelkedés, a megyei átlagárak tekintetében 2020-hoz képest 28%-os, 2021-hez mérten 24%-os növekedés tapasztalható a négyzetméterárak esetében. Míg a megyében letelepedni vágyók a pandémia évében 30 millió forint alatt tágas, 80 négyzetméter körüli ingatlanhoz juthattak, addig az idei évben már csak 40 millió forintot megközelítő összegért kaphattak ugyanekkora otthont.

A megye három legnépesebb települése Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár, de keresettek a városok körüli agglomerációban található ingatlanok is. A kisebb falvak elnéptelenedésének megelőzésére 96 település esetében érhető el a kedvelt otthonteremtési támogatás, a Falusi CSOK.

A határmenti megye kisebb-nagyobb városai vonzó alternatívát jelentenek többek között az ingázók számára, akik munkájukat a szomszédos országokban végzik, azonban életvitelszerűen továbbra is Magyarországon maradnának. A megyei tranzakciók több mint 40%-ban családiház szerepelt, de 2022-ben népszerűek voltak a téglaépítésű lakások is Győr-Moson-Sopron megyében

- kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

A családiházak esetében 2021-hez mérten közel 30%-os négyzetméterár emelkedéssel találkozhatnak az érdeklődők, míg a megyében található újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára 53%-kal emelkedett meg. A panelházak iránti kereslet 2020-ban és 2021-ben azonos arányú volt, az idei évben azonban 6 százalékponttal esett az érdeklődés a házgyári lakások iránt. Az átlagos négyzetméterárak tekintetében a 2020-as adatokhoz mérten 36%-kal magasabb árakon szerződtek a panelt vásárló ügyfelek idén.

Az újépítésűek mellett a használt téglaépítésű lakások esetében is megjelentek a millió feletti négyzetméterárak a Nyugat-Dunántúli régió központjának számító Győr városában, az ingatlanközvetítő jelenlegi kínálatában azonban a legdrágább győri ingatlan, egy ötszobás, passzív luxusotthon, amelyet 1,5 millió forint feletti négyzetméteráron kínál a tulajdonosa

- tette hozzá a szakértő.

A megye legmagasabb áron értékesített lakása egy 122 négyzetméteres, nagyon jó állapotú, téglaépítésű ingatlan, amely 90 millió forintért talált új tulajdonost. A legmagasabb értékű, 661 m2 alapterületű, felújítandó ingatlan egy két blokkból álló, 3 szintes ház volt a belvárosban, amelyért 200 millió forintot adott egy befektető. A 2022-es év legmagasabb négyzetméteráron elkelt ingatlana címet pedig egy 45 négyzetméteres, szintén kiváló állapotú téglalakás nyerte el, amiért négyzetméterenként 1 089 000 forintot adott a vásárló.

Címlapkép: Getty Images