Érik az újabb árrobbanás: ennyibe kerülhet hamarosan a trappista sajt kilója

HelloVidék 2022. október 28. 10:02

Miért drágult egy év alatt két-háromszorosára a trappista sajt, a magyarok egyik alapélelmiszere. Mit tehet az, aki az áremelkedések ellenére se mondana le a sajtokról? Most kiderül. 

Ahogy azt vásárlóként tapasztalhatjuk, egyre drágább a trappista sajt is a boltokban, áruházakban. Hiába minden, akció ide vagy oda, tény, jóval többe kerül így is, mint egy évvel ezelőtt. Ahogy a Mandiner írja, nem csak a trappista ára szökött az egekbe, az egész sajtpiacra jellemző a drágulás, aminek egyik alapvető oka, hogy megemelkedtek az alapanyagárak. Hogy mitől, azt már sejthetjük, hiszen a háború mellett az idei aszály is negatív hatással volt a nyerstej átadási árára.

A portál több gazdával, termelővel is beszélt, akik a nehézségek kezdetét még a Covidjárványhoz kötötték, illetve a folyamatosan emelkedő takarmányárakat sem hagyták ki a sorból. Ahogy a lap írja, a problémák sora szinte végtelen: már több éve drágulnak a saját előállítású takarmányok termelési feltételei, üzemanyagtól a vetőmagon át a humánerőforrás költségéiig. De az erjesztett tömegtakarmányokhoz adandó „inputok”: premix, vitaminok, ásványi anyagok ára is megháromszorozódott a koronavírus-pandémia alatt akadozó termelés miatt.

A lap természetesen megkereste Harcz Zoltánt, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatóját is, hogy mit gondol a sajtok drágulásáról. Ahogy a portál írja, a szakember pontosan utánanézett annak, hogy

Harcz Zoltán hozzátette, veszteséges értékesítést hosszú távon egyik érintett gazdasági szereplő sem tudna elviselni. A tejtermelők és tejfeldolgozók, de a kiskereskedők is, ezért kénytelenek az önköltség-növekményt végsősoron tovább hárítani a fogyasztókra. Ha nem így tennének, akkor előbb-utóbb nyilván be kellene szüntetni tevékenységüket. Kiemelte azt is, hogy veszélyes lehet a szereplők számára az is, ha a magas fogyasztói árak miatt a vásárlók egyre kevesebb terméket vásárolnak. Hasonló gondokat okozhat például az olcsóbb import megjelenése is.

Mit javasol Harcz Zoltán azoknak, akik a magas árak ellenére is szeretnének sajtot vásárolni, fogyasztani?

A sajtimitátumok jellemzően növényi eredetű összetevőket, például növényi zsírt tartalmaznak. A címke elolvasása is egyértelműsíti a termék eredetét, a felhasznált növényi zsírt vagy egyéb összetevőt, adalékanyagot, ezeket ugyanis kötelesek jelölni a gyártók a tej- és tejtermékutánzatok csomagolásán. Bár ezek az imitátumok is ellenőrzött körülmények között előállított élelmiszeripari termékek, biológiai értékük nem azonos állati eredetű társaikéval

- emelte ki a szakember.

Címlapkép: Getty Images