Ellepte a magyar boltokat az import hagyma: mi lesz így a hazai terménnyel?

Agrárszektor 2023. február 15. 10:02

A magyarországi piac mindössze 50 százaléka látható el a hazai hagymatermelésből, a nagyrészt Ausztriából és Szlovákiából érkező import szinte folyamatosan érkezik és jelen van hazánkban - tudta meg az Agrárszektor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától (NAK). Kiemelték ugyanakkor, hogy a vásárlói szokások jócskán megváltoztak az utóbbi időben, megszűnt az otthoni tárolás, és friss termék lett a hagyma is, ami azt jelenti, hogy a hazai háztartások az aktuális fogyasztás szerint, kisebb mennyiségben vásárolnak hagymát, éppen csak annyit, amennyire szükségük van.

Habár a vöröshagyma termőterülete 2022-ben alig csökkent a tavalyi évhez képest Magyarországon, a KSH adatai szerint az elmúlt években folyamatosan egyre kisebb területen folyik termelés. Ugyanakkor az is elmondható, hogy számos más zöldségkultúra területi csökkenésével szemben viszonylag kisméretűnek mondható a vöröshagymánál tapasztalható

- mondta el az Agrárszektornak a kamara.

Hozzátették, 2022-ben a területalapú támogatások alapján 1292 hektáron foglalkoztak a zöldség termesztésével, emellett láthatóan nőtt a tavaszi vetésű vöröshagyma aránya az őszi, áttelelő vöröshagymával szemben az elmúlt években. Arról még 2022 októberében beszélt Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke, hogy

A szakemberek elmondása szerint, a jövőben számítani lehet az áttelelő hagymaterületek növekedésére, ahol nagy területen tavaszi vetésűvel foglalkoznak, ezek a termelők valószínűleg áttelelő hagymában is bővíteni fognak majd. A további növekedéshez azonban a tárolókapacitások bővítésére lenne szükség, emellett további légtechnikával ellátott épületekre, valamint hűtőházakra, illetve a konténeres tárolók számának bővítése/bővülése is sokat segítene a zöldségen hazánkban. Az Agrárkamara arra is kitért, hogy a közösségi tárolók is jelenthetnének megoldást a hazai hagymatárolási problémákra, ezekből egyelőre kettő található az országban, amelyek az elmúlt években épültek.

Az import vöröshagyma jelenléte és áramlása folyamatos Magyarországon, nagyrészt Ausztriából és Szlovákiából érkezik a külföldi áru. A hazai termelésből mindössze a piac 50 százaléka látható el, és a KSH külkereskedelmi adatai alapján az is jól látható, hogy többnyire januárra fogy el a hazai termés, és onnantól az áttelelő hagyma betakarításáig jelentősen megnő az import mennyisége. Érdemes megemlíteni azonban, hogy a vásárlói szokások is jócskán változtak, megszűnt az otthoni tárolás, és friss termék lett a hagyma is, ami azt jelenti, hogy a hazai háztartások az aktuális fogyasztás szerint, kisebb mennyiségben vásárolnak hagymát, éppen annyit, amennyire szükségük van

- emelte ki a NAK.

Címlapkép: Getty Images