Kiderült az igazság: eddig maradhat az árstop a magyar boltokban, nem tovább

HelloVidék 2023. március 6. 09:42

Nagy István agrárminiszter leszögezte, hogy az alapvető élelmiszerek árának rögzítése nem piaci célokat szolgált, hanem szociális intézkedés volt, amely be is töltötte a szerepét, hiszen az árstopos termékek iránt átlagosan húsz-nyolcvan százalékkal nőtt a kereslet, írja a 24.hu.

Az árstop alkalmazásán túl szükség volt az áruhiány elkerülése érdekében arra is, hogy a hazai áruházakat kötelezzük arra: az élelmiszerárstoppal érintett termékeket megfelelő mennyiségben tegyék elérhetővé.

Az agrárminiszter az MTI szemléje szerint visszautasította azokat az elméleteket, miszerint az árstop miatt elkerülhetetlen volt az áremelés a kiskereskedelemben. Az árrögzítés nem okozott akkora bevételkiesést a boltoknak, ami ilyen lépést indokolt volna.

A nagy üzletláncok ráadásul könnyedén képesek voltak kompenzálni az árstop hatásait széles termékkínálatuknak köszönhetően, miközben a vidéki, falusi kisboltok hátrányba kerültek. A kormány ezért a kisebb boltok zavartalan működése érdekében támogatási konstrukciót dolgozott ki, amelyet a hentesüzletekre is kiterjesztettek.

A pályázatban a falusi üzletek 1-3 millió forintos, míg a hentesboltok akár 3,5 millió forintos támogatásban is részesülhetnek. A hentesüzleteknek szóló pályázatok benyújtására még van idő, március 20-ig igényelhető a hozzájárulás

– mondta.

Címlapkép: Getty Images