Kiderült, ide menekülnek idén húsvétkor a magyar családok: beindultak a foglalások

MTI 2023. március 28. 18:34

Már csaknem 410 ezer foglalásnál tartanak a belföldi szálláshelyek, ami 11 százalékkal több a tavalyinál - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden.


 

A vidéki szálláshelyek 62 százalékkal részesednek a foglalásokból, ezen belül Hajdúszoboszló, Zalakaros és Hévíz lesz a legnépszerűbb úti cél április 7. és 10. között - írták a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adataira hivatkozva.

Hozzátették, hogy a vendégek 67 százaléka szállodába, 20 százaléka magán- és egyéb szálláshelyekre, 5 százalék panzióba, 4 százalék közösségi szálláshelyekre, 2-2 százaléka üdülőházakba és kempingekbe megy. Az ünnepi hétvégére a két éjszakás foglalások jellemzőek, nagyszombatra érkezett a legtöbb.

Az MTÜ nem csak a húsvét, hanem az előző hónapok turisztikai adataival is elégedett. A tavaszt megelőzően az év elejét szintén jól kezdte a belföldi idegenforgalom, hiszen az Eurostat adatai alapján januárban európai összevetésben is kiemelkedő mértékben nőtt. A szállásadók egyre nagyobb mértékben számíthatnak a külföldiekre, hiszen húsvétra 30 százalékkal többen jöhetnek, mint tavaly. A foglalási adatok alapján a szomszédos államok mellett Németország és Izrael vezeti a külföldi foglalások rangsorát a vidéki szálláshelyeken - olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images