Tovább gyűrűzik a botrány a salgótarjáni akkugyár körül: ez lenne az elbocsátások oka?

HelloVidék 2024. január 18. 10:04

Ritkán látott pánik tört ki a tömegesen elbocsátott nógrádi vendégmunkások miatt, vizsgálatot is indított a kormány, közben az akkugyár is kiadott egy közleményt.


 


 

Tegnap mi is hírt adtunk róla, hogy a salgótarjáni Bumchun Precision Hungary Kft. december óta 60 fős létszámleépítést hajtott végre. A társaság elektromos autók akkumulátoraihoz gyárt alkatrészeket, tényleges tevékenységet 2020 óta folytat Magyarországon. Az elküldött dolgozók gyártósor melletti, betanított jellegű munkát végeztek, és jellemzően nem a vállalat saját alkalmazottai voltak, hanem munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül foglalkoztatták őket. A létszámleépítésre - írtuk akkor - azután került sor, hogy a Bumchunhoz a múlt év végén jelentős számú vietnámi vendégmunkás érkezett, akiket a belépésük előtt az elbocsátott magyar dolgozók tanították be például a gépkezelői és a gépfeltöltői munkára.

Pánik tört ki a vendégmunkások miatt, vizsgálatot indít a kormány

A megjelent hírekkel kapcsolatosan a Nemzetgazdasági Minisztérium is azonnal megkezdte az ügy kivizsgálását, a rendelkezésre álló ismeretek szerint - írta az Index.hu. A megjelent hírekkel kapcsolatosan a Nemzetgazdasági Minisztérium azonnal megkezdte az ügy kivizsgálását, a rendelkezésre álló ismeretek szerint

Reagált a salgótarjáni akkugyár is

„A kiléptetett bérelt dolgozók között magyar, vietnámi, kirgiz, ukrán munkatárs egyaránt szerepel” – így reagált a dél-koreai érdekeltségű akkuipari gyártócég, a Bumchun Precision Hungary Kft.

A cég közleménye azt írja, hogy az év végén plusz létszámra volt szükségük, amit „munkaerő-kölcsönző cégek munkatársainak bevonásával kezeltünk a szükséges termelési volumen fenntartása érdekében”, ez év elején azonban „az autóiparban tapasztalható megtorpanás” miatt „átmenetileg a decemberben bevont létszám csökkentésére” kényszerültek.

A bérelt munkatársak közül a koreai vezetés a további feladatok végzésére a megbízható, jobban teljesítő munkaerőt tartotta meg

- írja a közlemény, amely szerint csak olyanok távoztak a cégtől, akik ezt maguk kérték vagy akikkel erről közös megegyezés született. A szerdai hírek szerint összesen hatvan emberről van szó, a cég létszáma a cégnyilvántartásban fellelhető legutóbbi adatok szerint csaknem négyszáz volt, a leépítés tehát a dolgozók 15 százalékát érinti.

Az elektromos autók akkumulátoraihoz alkatrészeket gyártó Bumchun 2020-ban érkezett Magyarországra, és több milliárd forintnyi állami támogatást kapott, amiért munkahelyeket teremt. Maga Szijjártó Péter jelentette be 2019 júliusában, hogy a cég hazánkban építi meg első külföldi gyárát, és a 13,3 milliárdos beruházást a magyar állam 2,65 milliárd forinttal támogatja; úgy számoltak, hogy a cég 200 új munkahelyet teremt. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írta: kivizsgálja a Bumchun Precision Hungary Kft. „esetében kialakult helyzetet”

- jegyzi meg a közlemémyt lehozó cikkében a 444.

Címlapkép: Getty Images