Ilyen még nem volt a magyar iskolákban: erre tanítják a diákokat Debrecenben

HelloVidék 2019. május 17. 10:45
A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola egyike annak az öt iskolának, amely az Országos Iskolakert-fejlesztési Program Iskolakerti Alapozó Alprogram 2019 mentoráló hálózatának tagja lett - írja a haon.hu.

Kertépítő programhoz csatlakozott a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola. A különleges foglalkozások célja az, hogy új iskolakertek hozzanak létre, valamint a meglévők fejlesztése és a mentor intézmények kialakítása, felkészítése. Az iskola tanárai egy iskolakert-vezetők képzésében vesznek majd részt, amely során folyamatos szakmai segítséget kapnak szakértőktől. Ahhoz, hogy az iskolában könnyedén elégezhessék munkájukat, másfél millió forint értékű eszközöket és felszereléseket kapnak.

A technika tanításában és az iskolakert-művelésben egy hiány pótlására van szükség. Az iskolákból az elmúlt harminc évben eltűntek az iskolakertek, holott a gyerekeknek szükségük van mezőgazdasági jellegű ismeretekre, hogy képesek legyenek élhető környezetet teremteni maguk körül. Az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegye Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ezért hívta életre ezt a programot. Azokat az intézményeket keresték a mentori feladatok ellátására, amelyeknek folytonosság volt az életében, amelyeknek mindig is volt iskolakertje, s ezért egy kicsit többre jutottak azoknál, akik csak most kezdik

– mondta Burger Angéla Erzsébet intézményvezető. Kiemelte azt is, hogy az iskola kertjében ötvözik a hagyományokat és az új technológiákat, hogy a mostanra kialakult természettől egyre inkább elidegenedő világban megismertessék és megszerettessék a természetes körülmények között folyó munkát, növénytermesztést. A május 10-én tartják meg a továbbképzéseket, ahová az ország minden részéből érkeznek pedagógusok.

(Kiemelt kép: Potyók Izabella - haon.hu)