Ismét feltűnt a rejtélyes ragadozó? Medvével riogatnak a borsodi faluban

HelloVidék 2020. június 12. 10:02
Két éve már, hogy a miskolci medvelátogatásról készült felvételek bejárták az internetet. Június közepén készültek az országos sajtóban is elterjedt képkockák: egy autóból rögzítették a József Attila utcán. A szakemberek azt kérik, ha valaki medvét lát a Sajó mentén, értesítse a természetvédelmi őröket. A protokoll azóta sem változott; célja elkerülni a téves információk okozta pánikhangulatot - írta meg a boon.hu.

Ahogy a portál íjra, a miskolci észlelést számos olyan eset követte, amely során valaki medvét vélt látni, vagy olyan nyomokat talált, amit a legnagyobb testű hazai ragadozóhoz kötött – mint később kiderült, legtöbbször tévesen.

Ezt azért fontos kiemelni, mert Bükkaranyos területén rejtélyes plakátok jelentek meg nemrégiben, amik medve jelenlétére hívták fel a helyiek figyelmét. Arra, hogy ki ragasztotta ki a figyelmeztetést, még mindig nem derült fény.

A közmunkások szóltak egyik reggel, hogy látták kiragasztva a plakátokat. Az állt rajtuk, hogy valaki medvét látott a nagy réten. Nem rosszindulatú tréfáról van szó, hanem jó szándékú figyelmeztetésről, azonban a módszer nem célravezető. Ha tényleg előfordul ilyesmi, akkor mindenekelőtt értesíteni kell a megfelelő hatóságokat. A plakáton az is szerepelt, hogy a rendőrség kijön, és befogja majd a medvét, ami nem felel meg a valóságnak. Senki nem fogja be az állatot ilyen helyzetben, legfeljebb azt biztosítják, hogy békében elvonuljon

- magyarázta Nagy Lajos, a település polgármestere, majd hozzátette, az esetet követően felhívta a Bükki Nemzeti Park munkatársait, akik leellenőrizték az említett területet, de nem találtak medvére utaló nyomot.

Ahogy a polgármester mondja, nem érkezett más hivatalos bejelentés a nemzeti park felé a környékről. De felhívta mindenki figyelmét, hogy teljesen nem lehet kizárni, hogy valós észlelésről volt szó, hiszen ezek az állatok már folyamatosan jelen vannak a Bükk hegység területén, és naponta akár 50-60 kilométert is vándorolhatnak.

Címlapkép: Getty Images