Közeleg a darázsinvázió: mutatjuk, hogyan védekezz ellenük

MTI 2019. április 15. 10:00
Az enyhe tél miatt az idei évet is megkeserítik majd a darazsak, hiszen a királynők könnyedén átvészelték az elmúlt hónapokat. Egy szakértő szerint most érdemes kihelyezni a házilag is elkészíthető darázscsapdákat ahhoz, hogy a későbbiekben ne legyen nagyobb baj.

Molnár Ferenc, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület megyei szaktanácsadója szerint az elmúlt hónapokban enyhe volt az idő, ami miatt a darázskirálynők könnyedén átvészelték a telet. A darázsbefogással is foglalkozó szolnoki szakember azt mondja, a tavalyi évben is rengeteg volt a darázs, és idén sem lesz jobb a helyzet, de ha a lakosok még most, vagyis áprilisban elkezdenek védekezni a zavaró rovarok ellen, elkerülhetik a későbbi kellemetlenségeket, írja a Szoljon.hu.

A darázskirálynők ezekben a hetekben keresik a fészküket, és építik a kolóniájukat, tehát most kell elkezdeni a védekezést ellenük. Most lehet a darázskirálynőt elkapni, ugyanis csak ő telel át, a többiek elpusztulnak a télen. Házilag akár egy flakon segítségével is lehet védekezni. Félbevágjuk a flakont, és a tetejét a szájával lefordítva visszatesszük. A flakonba negyed liter sört, tizenöt dekagramm cukrot és negyed liter vizet összekeverünk. Nagyon fontos, hogy egy kanál ecetet is tegyünk bele, hogy a méhek ne menjenek rá.

- mondja a szaktanácsadó.

A darazsat viszont vonzza ez a keverék, és azért ideális most kirakni, mert így nem fog feldúsulni a kolónia. Ha ezt augusztusban vagy szeptemberben tennénk, akkor már csak minimális gyérítésről beszélhetünk, a problémát akkor már nem tudjuk megoldani – tette hozzá a szakember.

Molnár Ferenc szerint olyannyira elfajulhat a helyzet, hogy tavaly például egy ember nagyságú fészket kellett leszednie egy szolnoki porta lakatlan alsó épületéből. Az ekkora fészekben akár ezres nagyságrendben lehetnek darazsak, és ezek a rovarok akár négyszer-ötször is szúrhatnak, szemben a méhekkel.

Ez a mennyiségű méreg halálos, így még véletlenül se kezdjünk védőfelszerelés nélkül darázsirtásba, de a legjobb az, ha ilyen esetben már szakembert hívunk.

Onnan tudhatja valaki hogy befészkelték magukat hozzá a darazsak, hogy nagyon intenzíven kezdenek mozogni a hőmérséklet emelkedésével. Meg lehet számolni a darázs ki- és bemenetelét, és ha másodpercenként négy-öt, esetleg tíz darázs repül el és vissza az épület környékén, akkor már hatalmas darázsfészekről van szó. Ezek a rovarok a mennyezetbe fúrják be előszeretettel magukat, és folyamatosan bővítik a fészket, rágják a falat. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy bár nem volt eső, vagy eddig nem ázott be tető, mégis beázásszerű folt jelenik meg a plafonon

– sorolja a figyelmeztető jeleket.

Molnár Ferenc szerint jelenleg kicsi az esély arra, hogy vége lesz a darázsinváziónak, erre akkor lenne esély, ha megjelenne egy olyan, darázsra veszélyes betegség, mely jelenleg nem létezik. A darazsak életmódjukkal ugyanis nagyon jól védekeznek a betegségek ellen.

Franciaországban a közelmúltban megjelent a hatalmas méretű ázsiai lódarázs, ami egy nagyon agresszív fajta. Mára egész Belgiumig eljutott, de már a Brit-szigetek déli részén is találkoztak velük…Valószínűleg hozzánk is eljut, csak évek kérdése. Bár lakásba ez a faj egyáltalán nem fészkel, a fák lombkoronáiba igen, így akár egy udvarra is beköltözhet.

– mondja Molnár Ferenc.

A szakember az őshonos lódarazsaknál az utóbbi években nem tapasztalt jelentős létszámnövekedést, évente öt- hat ilyen esete van. Az esetek nyolcvan-kilencven százalékában a lódarázsnál jóval kisebb méretű, de annál szívósabb német és a francia darazsak miatt riasztják.