20 millióból lakást venni? Mutatjuk, mire elég!

MTI 2019. augusztus 18. 17:02
Az évek óta tartó lakásdrágulás miatt folyamatosan változik a kínálat a különböző árkategóriákban, de így is jelentős kínálat van a 20 millió forint alatti lakásokból, különösen a vidéki nagyvárosokban.

A legfrissebb összesítés szerint a megyei jogú városokban és a fővárosban augusztus közepén érvényes lakáshirdetések 13 százalékában szerepelt 20 millió forintnál olcsóbb lakóingatlan, azonban sok vidéki városban jóval magasabb volt az arányuk. A szegedi lakáshirdetések között 25, a nyíregyháziaknál 41, a miskolciaknál 63 százalékot tesznek ki, tehát jelentős ez a piac – olvasható az ingatlan.com közleményében.

A 20 millió forint alatti árkategória azért is érdekes, mert vannak olyan városok, amelyekben a panelek és a téglalakások árai között már jóval kisebb a különbség az utóbbiak javára. Sőt, két városban, Békéscsabán és Miskolcon a panellakások átlagos négyzetméterára meghaladja a téglalakásokét.

- mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A magánszemélyek hirdetésén alapuló elemzés szerint 20 millió forintból Salgótarjánban lehet a legnagyobb lakást megvásárolni. Ott 89 négyzetméteres téglaépítésű lakás jön ki ebből az összegből, családi házból pedig 127 négyzetméterre lenne elég. Egerben 57 négyzetméteres téglalakást, 66 négyzetméteres panelt, valamint 86 négyzetméteres családi házat kínálnak ebben az ársávban.

Debrecen a legdrágább vidéki nagyvárosok közé tartozik, ott a 20 millió forintból 40 négyzetméteres téglalakást adnak az eladók, a családi házak piacán pedig 69 négyzetméter jön ki az szóban forgó összegből.

A főváros kilóg a sorból, ott a 20 millió forint az augusztusi négyzetméterárak mellett egy 31 négyzetméteres panellakásra vagy 29 négyzetméteres téglalakásra lenne elegendő.

- mondta el Balogh László.

A szakember szerint a 20 millió forint alatti árkategóriában található ingatlanok iránt a jövőben fokozódhat a kereslet, mert a fővárosban és a többi nagyvárosban az ötödik éve tartó drasztikus drágulás miatt egyre inkább az olcsóbb ingatlanokat keresik a vevők.