Kiderült, hova költöznek a falusi csokból a családok: itt a megyék toplistája

Magyar Nemzet 2019. december 5. 09:01
Alapvető különbség rajzolódik ki az első hónapok igénylései alapján a falusi csoknál aszerint, hogy valaki meglévő otthonát újítaná fel a segítségével vagy házat, lakást venne valahol. Míg a költözést fontolgató fiatal családok fantáziáját leginkább a Balaton környéki és a budapesti agglomeráció érintett települései mozgatják meg, a saját lakás felújítására kérelmezhető milliókra nagy számban mutatkozik igény a hátrányosabb helyzetű keleti megyékben is - írja a Magyar Nemzet.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyéből fogadta be a legtöbb igénylést a falusi családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a Takarék-csoport

közölte a lappal a pénzintézet. Hozzátették, hogy ezek nem feltétlenül költözésről szólnak, ugyanis - a hagyományos csokkal ellentétben - a falusi csoknál meglévő ingatlan felújítására is lehet támogatást kapni vissza nem térítendő formában, bár ekkor csak a támogatási összeg legfeljebb felét lehet elnyerni. Az ingatlan.com korábban azt nyilatkozta, hogy Borsod, Nógrád és Heves is a legkeresettebb megyék között van, ha falusi csokról van szó.

A Balaton-parton számos olyan kedvelt nyaralóhely került fel a falusi csok településlistájára, mint például Tihany vagy Fonyód. Nem csoda, hogy a költözők hamar lecsaptak a lehetőségre. A Takarékbank elárulta a lapnak, hogy július 1. és október vége között több mint 700 kérelem érkezett be hozzájuk, összesen több mint 3,2 milliárd forintos összegben. Ezen igénylések közül 250 család már hozzájutott a vissza nem térítendő támogatáshoz, így egymilliárd forintnyi falusi csok már kiutalásra került. A Takarék szerint a családok átlagosan 4,6 millió forintot igényelnek, átlagosan pedig 4 millió forintot kapnak meg.

A tapasztalatok szerint a falusi csok mellé csak minden 5. család kérelmez kedvezményes hitelt. Ez azt jelentheti, hogy az igénylők között sok a helyben maradó, aki kisebb összegből bővíti és újítja fel meglévő otthonját. A lapot egy másik pénzintézet, az OTP is tájékoztatta: náluk már közel 3500 család igényelte a csokot. A portál úgy becsüli meg, hogy nagyjából 6500-7000 igénylés érkezhetett be a falusi csokot kezelő pénzintézetekhez a júliusi indulás óta.