Fontos lépés az ivóvíz minőségéért: milliós fejlesztések indulnak

HelloVidék 2019. december 19. 10:00
A Tiszából nyert ivóvizet biztosító rendszer az évek során kopik, ezért fejleszteni kell. Két évtized után milliós projektek keretében fejlesztik az elhasználódott szolnoki ivóvízrendszert - írja a profitline.hu.

Szolnokon a Tisza folyóból nyerik az ivóvizet tisztítást követően. A rendszer a használatból adódóan idővel kopik ezért fejleszteni, rekonstruálni kell. Utoljára körülbelül két évtizede történt komoly fejlesztés, amellett , hogy természetesen a város ivóvíz- és csatornahálózatát folyamatosan karbantartják.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásának köszönhetően valamint önerőből, összesen mintegy 640 millió forintból két projekt valósul meg. Hozzátette: a mintegy 150 ezer embert érintő beruházások várhatóan jövő tavasszal kezdődnek és a tervek szerint 2020-2021-ben érnek véget

- mondta a város polgármestere.

A beruházások érintik a felszíni vízmű területét, a szennyvízágazatot. A Víz-és Csatornaművek Koncessziós Zrt.műszaki igazgatója elmondta, hogy reményeik szerint további pályázati lehetőségeknek köszönhetően a városban az Ady Endre út valamint a szennyvíz-főgyűjtő rekonstrukciója is megvalósulhat.

Az oldal információi szerint jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium által biztosított 250 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból a víziközművek energiahatékonyságát fejlesztik. Hozzáfűzték, hogy az eszközbeszerzésre irányuló fejlesztéshez az önrész további 250 millió forint.

100 millió forintot nyertek pályázaton a beruházáshoz, így a fennmaradó szükséges 42 millió forint önerőt Szolnok önkormányzata biztosítja. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Vízközművek Állami Rekonstrukciós Alapból nyújtott támogatás célja rekonstrukciók megvalósítása, a víziközmű-rendszerek műszaki állapotának javítása.

Címlapkép: Getty Images