Jóval több a mikroműanyag a Balatonban, mint sejtették: ez az oka

HelloVidék 2020. január 30. 09:35
A kutatók arra következtettek, hogy a felszíni vizek mikroműanyag-tartalma háromszor, ötször annyi lehet, mint amit korábban mértek. Ez nemcsak a Balatonra igaz, hanem a folyókra is.

Vízmintát vettek a Balatonból a Keszthelyi-öbölben, hogy a kutatók tökéletesíthessék mintavételi módszerüket a mikroműanyagok kiszűrésére. Bordós Péter projektvezető a Sonline.hu kérdésére elmondta, információkat akartak szerezni arról, milyen hatásfokkal lehet visszanyerni a vízbe került mikroműanyagokat a környezetből. Arra következtettek, hogy

Egy köbméter balatoni vízben 5-10 részecskét mértek, ami a korábbi belföldi eredményekhez képest viszonylag alacsony a szakember szerint. A legmagasabb értéket egy 2018-as mérés mutatta a Dunában, amiben köbméterenként 50 részecskét számláltak.

G.-Tóth László, a Magyar Tudományos Akadémia professzora azt mondja, a Balaton vizébe úgy kerülhetett a szennyeződés, hogy a keletkezett hulladék a természetbe került, az esővíz által pedig a tóba mosódtak az egyre apróbbra bomló részeckéi. Arra is van példa, hogy felelőtlenül a vízbe dobják a műanyagszemetet, ez egyenes úton vezet a szennyeződéshez.

Címlapkép: Getty Images