Aljas trükkökkel fosztogatták az időseket: végre rendőrkézen a bűnbanda

HelloVidék 2020. március 4. 11:08
Különböző közüzemi szolgáltatók munkatársának adták ki magukat, így jutottak hozzá a megtakarított pénzükhöz. A nyolctagú bűnszövetség tagjai a gyanú szerint 8 megye 15 településén 25 bűncselekményt követtek el.

Időseket megkárosító bűnszövetség újabb tagját fogták el március elején a Békés megyei rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, számolt be a Police.hu. Az előzmény az volt, hogy még tavaly nyáron egy férfi több százezer forintot vitt el egy muronyi nyugdíjastól.

Azt is mondta neki, hogy túlfizetése van, de nagyobb címletű pénzt hozott, vissza kellene adni belőle. Megfigyelte, hogy a 85 éves férfi hol tartja a pénzét, majd elérte, hogy egy rövid időre egyedül maradhasson a lakásban, így fosztotta ki a nyugdíjast. Ugyanezen a napon a gyanú szerint ugyanez a férfi egy másik muronyi idős embert is megkárosított ugyanezzel a módszerrel.

A Békési Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói több megyére kiterjedő adatgyűjtést, nyomozást folytatnak. Ennek eredményeként 2019 szeptemberében a Pest megyei Ócsán elfogták a Muronyban elkövetett bűncselekmények gyanúsítottját, az edelényi Cs. Norbertet. Azon a napon három társa is őrizetbe került.

Az elmúlt hónapokban a Békés megyei rendőrök további három, majd márciusban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még egy gyanúsítottat fogtak el. A nyolctagú bűnszövetség tagjai a gyanú szerint nyolc megye 15 településén 25 bűncselekményt követtek el.

A legutóbb elfogott 37 éves miskolci L. Krisztiánt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette. A rendőrség tovább vizsgálja, hogy a gyanúsítottak összesen hány bűncselekményt követhettek el, illetve lehetnek-e további tagjai a bűnszövetségnek.